• Rizikófaktor

        WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus
        A fájdalmas szájüregi fekélyek kialakulásának oka mai napig nem teljesen tisztázott. Jelen tudományos vélemények alapján tudjuk róla, hogy önmagában is kialakulhat, bizonyos provokáló tényezők hatására egészséges egyénekben is megjelenhet, de egyéb, súlyos szisztémás betegség kísérője is lehet. Tudni kell azonban, hogy nem fertőző és semmilyen érintkezés formájában nem vihető át másik egyénre.
        WEBBeteg
        A cukorbetegség egy olyan krónikus betegség, mely a föld lakosságának jelentős részét érinti. A Nemzetközi Cukorbetegség Szövetség (IDF) szerint a világon több mint 415 millió ember szenved cukorbetegségben, melyből 193 millió beteg nincs is diagnosztizálva. Becsléseik szerint 2040-re a cukorbetegek száma 642 millióra nő majd világszerte1.
        Budai Endokrinközpont - Dr. Polyák Annamária, diabetológus
        A 2-es típusú cukorbetegségre gyakran évekig nem derül fény, így nem ritka, amikor már egy-egy súlyosabb szövődménye hívja fel rá a figyelmet. Pedig vannak olyan hétköznapinak tűnő tünetek, melyek felvetik a betegség gyanúját, és a legújabb tanulmányok szerint az egyik ilyen az alvászavar. Dr. Polyák Annamária, diabetológus a diabétesz mihamarabbi diagnózisára hívja fel a figyelmet.
        Kardioközpont - Dr. Szatncsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
        A stroke vagy agyvérzés Magyarországon a harmadik leggyakoribb halálok, és az egyik leggyakoribb rokkantságot okozó betegség. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint azoknak, akik rizikófaktorokkal élnek, rendkívül fontos a rendszeres ellenőrzés.
        WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
        A férfiak általában nagyobb kockázatnak vannak kitéve, menopauza után azonban a nők rizikója is megemelkedik. Bár a nem és a genetikai adottság nem módosítható, a rizikófaktorok többsége igen, illetve kiiktatható.
        Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
        Az emberek többsége nap, mint nap számtalan stresszhelyzetnek van kitéve, amelyek kezeletlenül szinte időzített bombaként fenyegetik az egészséget. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta az összefüggésekre és a kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet.
        Életmód Orvosi Központ - Németh Vivien, mozgásterapeuta
        A koleszterin-anyagcsere 40 éves kor felett sajnos gyakran felborul. Ennek a kockázati tényezőnek a megszelídítésére a koleszterinszintet csökkentő készítmények mellett a testmozgás is alkalmas. Németh Vivien mozgásterapeuta azokról a módszerekről beszélt, amelyek hozzájárulnak a vér koleszterinszintjének csökkentéséhez.
        Hypertonia - Dr. Purebl György, pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos
        Az alvás zavara nagyon gyakori probléma. Az európaiak kb. egyharmada elégedetlen az alvásával, az orvosi értelemben vett alvászavarok némelyike pedig a leggyakoribb 10 orvosi panasz közé tartozik. Mindnyájan saját tapasztalatból tudjuk, hogy kialvatlannak lenni nem jó - de vajon a fáradtság, nyűgösség és a kialvatlanság többi nappali tünete pusztán kellemetlen vagy esetleg veszélyes is?
        WEBBeteg - Cs. K. fordító
        A Mayo Klinikai egyik tanulmánya szerint különbség lehet a férfiak és nők között a Parkinson-kór kialakulását elősegítő rizikófaktorok tekintetében. Férfiaknál a legfontosabb, egymástól független faktorok az életvitel és a foglalkozás voltak. Ezzel ellentétben, nőknél az életvitel és a foglalkozás egyáltalán nem játszott szerepet, sokkal inkább a vérszegénység.
        WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
        A szívelégtelenség kialakulhat gyorsan egy szívinfarktus után, de fokozatosan, lassan is magas vérnyomás vagy koszorúér-betegség talaján, és egy kóros szívbillentyű is vezethet a betegség kialakulásához.
        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!