Tényleg nincs mit tenni?

Kedves Webbeteg! Dédnagymamám miatt írok, aki most októberben fogja betölteni a 91-et. Szellemileg olyan állapotban van, hogy bárki megirigyelhetné, viszont komoly problémái vannak a lábaival, amik már évekkel ezelőtt jelentkeztek és egyre romlanak. Korábban már orbáncot diagnosztizáltak nála, azt azonban kórházban kikezelték. Továbbá már átesett egy epeműtéten, egy szemműtéten, volt már polipja is valamint kétszer sérve. Valamint szívkoszorúér szűkülete is van, amire gyógyszereket szed. A lábai nagyon meg vannak duzzadva, pirosak, azonban a hőmérsékletük nem tér el. A nagy fájdalom miatt már nagyon nehezen tud közlekedni, hiszen alig tudja őket behajlítani. Ha próbálja polcolni, egy idő után begörcsöl a vádlija. A vérnyomása nagyon ingadozó, van, amikor 110, van, amikor 170. A háziorvosa írt fel különböző gyulladáscsökkentőket, amik azonban nem bizonyultak túl nagy segítségnek, mást pedig nem hajlandó tenni, hiszen állítása szerint, dédnagymamám már nagyon öreg, így semmit sem lehet tenni. Gondoltam már arra is, hogy nem lehet-e mélyvénás trombózisa? Nagyon örülnék annak, ha tudnának segíteni, hogy mi lehet a probléma, illetve a megoldás, milyen orvoshoz kéne fordulni. Egyszerűen nem tudom nézni, hogy milyen hatalmas fájdalmai vannak és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy semmit sem lehet tenni. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Szanyi Andrea válasza lábdagadás témában

Kedves Kérdező! A lábfájdalom és duzzanat hátterében több ok is lehet. Lehet nyirokkeringési zavar, vénás elégtelenség, visszérgyulladás utáni tünetegyüttes, szívelégtelenség. A kezelés módosítását, kiegészítését ezek alapján lehetne elkezdeni. Megjegyezném még, hogy a felsorolt fájdalomcsillapító szerek (Fortedol, Voltaren, Aflamin) egyszerre nem szedhetők, a gyomorvérzés kifejezett kockázata miatt. Még ezek közül egynek a folyamatos, tartós szedése is megkérdőjelezhető. A szívelégtelenség megítélésére forduljanak kardiológushoz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 04.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Mindkét belső lábfej dagadása
Üdv! Olyan problémával fordulnék önhöz, hogy mindkét belső lábfejem egy-egy pontban fel van dagadva. Jégkorongozok, egy új korcsolya eleinte feltörte a...
EKG, -Szívultrahang eredmény
Tisztelt Doktornő!, Decemberben szapora szívverés és lábdagadás panasszal mentem kardiológushoz. Készült EKG és szívultrahang is.Kaptam gyógyszereket, amiket...
Alacsony vérnyomás - magas pulzus
Tisztelt Dóra! Az alábbi problémám van. 2-3 éve egyre sűrűbben kezdett vizesedni/dagadni a lábszáram illetve a lábfejem is. Eleinte csak melegben, később más...
Lábdagadás - miért?
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! A következő probléma miatt kérném a tanácsát. 37 éves, kimondottan vékony testalkatú, nem dohányzó, egészségesen élő nő...
Bokadagadás napok óta
Tisztelt Doktor Úr! Irodai alkalmazott vagyok, napi 8 órában ülő munkát végzek, mindezek mellett három órát utazom a munkahelyemig. Korábban is jelentkezett...
Labdagadas
Tisztelt Doktor Ur 5 évvel ezelött volt mélyvénás trombozisom. Azota helyrejottem, minden tovabbi vizsgalat negativ lett. A labam idonkent beszokott dagadni,...