• Fertőzésveszély csípőprotézis után

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Március végén estem át egy cement nélküli  csípőprotézis beépítésen. Időközben -3 nappal ezelőtt egy látszőlag problémamentes körömvágás után a cipő levételekor enyhe, majd erősebb fádalmat éreztem az egyik nagy lábkörmöm mellett. Pirosedni kezdett az a rész. Baneocin kenőcsőt alkalmaztam. Ma ennek három napja. A gyulladást feltehetőleg a levágott körömnek a körömágyba szúródása okozta. A kenőcs alkalmazása nem tűnik hatásosnak, a körömégy piros, és egy ponton fájdalmas szúrást érzek. (Talán gennyes? )

        Alapesetben az ilyesmi - hiszen néha előfordul - nem okoz gondot, különböző egyszerű gyógymódokkal megoldódik. Viszont nem tudom, hogy ez a kis mértékű, ám feltehetőleg gennyes duzzanat, gyulladás nincs-e, nem lesz-e befolyással az inplantátum állapotára. Ismerős sebésznél érdeklődtem méga kenőcs alkalmazása előtt, nem tulajdonított jelentőséget a problémának.

        Mivel aggódom a protézisem miatt, felteszem Önöknek a kérdést: forduljak-e nyomban orvoshoz, vagy várjam meg a gyulladt rész gyógyulását?

        Válaszukat előre is köszönöm:

        Annuska

        WEBBeteg szakértő válasza a körömgyulladás témában

        Kedves Annuska!
         
        A körömágy gyulladása nem fog problémát okozni a csípőprotézis szempontjából. Azonban minden gyulladás jelent egy kis veszélyt, ezért amennyiben nem lát jelentős javulást keressen fel sebészeti szakrendelést.

        Üdvözlettel: Dr. Boros Miklós, sebész

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Boros Miklós, általános, mellkas- és gyermeksebész
        Orvos Itt kérdezhet További orvosok

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-05-21 23:28:38; Megválaszolva: 2011. október 03., 13:45

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Dr. Úr/Hölgy, Három hónapja volt egy Karydakis féle Pilonidal sinus eltávolításom tályog nékül. Műtétem után rá 2 hétre sajnos 2 varratot idő alatt ki kellett szedni, mert begyulladt és nyitottan kezeltük tovább. Máig ez a seb...
        Tisztelt Doktornő! November 26-án csipőprotézis műtétem volt. Műtét után 3 héttel duzzanat keletkezett a szépen begyógyult műtéti heg mellett, és a térdem is elkezdett fájni.Operáló orvosom javaslatára jegeltem, hogy ettől majd...
        Végbélrepedéssel kínlódok hetek óta. Sajnos még mindig nem jöttem rendbe, pedig szakorvostól szteroidos kúpokat kaptam. Immáron négy hete használom és van még egy hétre való az orvosi rendelés szerint. Ugyanakkor mindenütt azt olvasom, hogy...
        Tisztelt Doktor úr! 2018.12.31-én külboka törést szenvedtem. Harmadcsőlemezes ill. állítócsavaros osteosynthesist végeztek. 9 hét fekvőgipszem volt, majd az állítócsavart március 20-án eltávolították. Jártam gyógytornára... elég...
        Tisztelt Szakértő Urak/Úrhölgyek! Nagy segítség lenne, ha egy szakember véleményét kérhetném egy műtétről, ami előtt áll a 7 éves kisfiam. Tisztában vagyok vele, hogy a gyermek vizsgálata nélkül személyre szóló véleményt nem...
        Tisztelt Dr.úr ez év május végén volt egy térdsérülésem a bal lábamon,gyūrūporc szakadás Ami következtében ezen a lábamba mélyvénás trombózis alakult ki amire jelenleg is vérhígítót szedek xareltót. A térdhajlatban és combtōben...
        üdv.lobb oldali lágy.sérvmütétre készülök nagyon félek laporoszkopos mütét van ki irva.félek a felépülés miatt.olvastam hogy a herék bedagnak stb.vajon mire számítsak.még nem volt soha mütétem mennyire lesz nehéz a felépülés illetve...
        Tisztelt doktor Úrnő/Úr! Mivel proktológiát nem találtam a felsorolásban ( Talán a PR lenne az?), ide küldöm a kérdésemet. Húszegynéhány éve volt aranyérműtétem. Már nem emlékszem, akkor kezdődött-e, de mára az ánuszom kisujjnyira...
        Jó napot Dr.Úr! Volt a fenekemnêl vègbèltàjèkon egy tàjog, amit sebèsz megnèzett adott rà antibiotikumot.Majd kifakadt ès lett egy vègbèlsipoly belôle.Utàna vègbèltükrözèssel megnèztèk, hogy nincs-e polipom,de szerencsère nincs....
        Tisztelt Dr. Úr! Májamon (6-7 szegmentum) volt egy nagy, 9cm-es átmérőjű májciszta, amit leszívtak (2x3cm-re zsugorodott), majd kevesebb mint 2 hónap után újra telítődött, így már 10cm átmérőjű. Újabb leszívást javasoltak. Az lenne a...