Rectus diastazis

Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! 3 hónapja szültem az ikreimet, és a szülés után rectus diastatist állapítottak meg. Tegnap voltam ultrahangon, ahol 23 mm szélesnek látták a köldökömnél, fölötte pár centivel pedig 1 cm-esnek. A köldököm is ki van fordulva, azt nem tudom, hogy van-e köldöksérvem, egyenlőre nem fáj. Afelől szeretnék érdeklődni, hogy ez, mennyire számít nagy eltávolodásnak a hasizmok között, illetve, hogy ezt csak műtéttel lehet-e helyrehozni? Van-e esély rá, hogy gyógytornát végezve pár hónap múlva az izmok maguktól záródnak? Nagyon félek a műtéttől, ha egy mód van rá, elkerülném. Illetve naponta emelgetem a 13 kg-os babyhordókat, de a hölgy az ultrahangon azt mondta, hogy ne terheljem meg magam, mert hasfalon kívül rekedhetnek a belek, és bélelzáródásom lehet. Ez, mennyire jellemző, valóban ennyire veszélyes? A terhesség előtt személyi edzőként dolgoztam, és az is érdekelne, hogy a későbbiekben lehet-e ezzel hasizomgyakorlatokat végezni, vagy mindenképp műteni kell ahhoz, hogy újra tornázhassak? Válaszát előre is köszönöm! Krisztina

Dr. Somorjai Attila válasza rectus diastasis témában

Kedves Kérdező, Jól érzi a helyzetet, nem szerencsés ezt az állapotot műteni, mert az eredményei nem garantálhatóak egy ilyen műtétnek, a fájdalomról és esetleges szövődmény lehetőségekről most nem is beszélve. Az ikerszülés - számtalan csodája mellett - az anyára is mindig nagyobb megterhelést ró. Viszont javulhat az állapota (egyébként is csupán esztétikai eltérést okoz), javasolt a gyógytorna hosszas és kitartó végzése, csupán ennek eredménytelensége és lelki zavart okozó panaszok esetén forduljon plasztikai sebészhez. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 07.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Szétnyílt hasizom
Jó napot kívánok Doktorúr! Szeretném a véleményét kikérni! Császármetszésem után 6 hónappal még mindig 5 cm- re nyitva a hasizom! Sérvem nincs! Ön szerint is...
Rectus diastasis
Kedves Doktorúr! 7 hónapos kisfiammal voltam tanácsadáson és a doktornő szerint rectus diastasisa van. Ekkor magamra ismertem a hasizmom feszítésénél...
Vakbélműtét után széklet
Kedves Drúr! 5 nappal ezelőtt volt vakbélműtétem, amire az utolsó pillanatban került sor. Olyan kérdésem lenne, hogy normális e, hogy nem érzem, amikor...
Törzs és hasi izom panasza
Szeretnék segítséget és tanácsot kérni, mert teljesen el vagyok keseredve a tünetem miatt. Kórelőzményem: kb. 2,5 éve nehéz tárgyat kellett mozgatnom, és a...
Bélelzáródás műtét után
Üdvözlöm! Június végén kerültem kórházba hasi fájdalommal, még aznap megműtöttek (bélelzáródás miatt)."beteget egy napos panaszok széklet, szélmegállás...
Vakbélműtét felépülés
Kedves Doktor Úr! 27 éves, sportos (heti 4 edzés) férfi vagyok. Egy héttel ezelőtt estem át laparoszkópos vakbélműtéten, semmilyen komplikáció nem lépett...