Paranoid viselkedés belátás nélkül

Tisztelt Doktornő, azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek akkor, ha az élettársamnak (52 éves férfi) hónapok óta üldözési mániája van, szerinte lehallgatják a telefonját, követik este az utcán, nyomozók figyelik, lejárató kampány folyik ellene, ez egy összefogás és meggyőződése, hogy mindennek hátterében az én közeli ismerősöm áll, akivel már nem állok kapcsolatban, és én is benne vagyok ebben a hadjáratban. Egy éve megromlott a kapcsolatunk, én félévig külön laktam, elköltözésem után kezdődött nála ez a paranoid viselkedés, és ez egyre rosszabb. Nem tudom meggyőzni arról, hogy téveszméi vannak és ezek nem valós dolgok, amiket képzel, nincs betegségbelátása, szakemberhez nem akar menni, mondván ő nem elmebeteg, én (mi) akarom elhitetni vele, hogy mentális problémája van. Mit tudok tenni?

Dr. Pálvölgyi Rita válasza paranoid zavar témában

Tisztelt Kérdező, Ha közvetlenül veszélyeztető lenne az élettársa viselkedése, akkor mentőt lehet hívni. Ha ez a helyzet nem áll fenn, azt javaslom, hogy a háziorvost tájékoztassa a párja állapotáról, és tőle kérjen segítséget. Gyógyszeres kezelés jó eredménnyel tudja javítani a paranoid tüneteket, úgyhogy mindenképp jó volna odáig eljutni. Talán, ha más ismerős, családtag javasolná, azt könnyebb volna elfogadni a párjának. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. május 22.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Halucináció
Édesanyám (62), lassan egy éve halucinál. Olyan dolgokat állít, amik nem történtek meg. Többször is kértük menjen orvoshoz, de állítja neki semmi baja, csak...
Antidepresszáns gyógyszerinterakció
Tisztelt Doktor Nő! Tavaly szeptemberében kezdtek kezelni pánikbetegséggel, szorongással. Szédüléssel járó panaszok, izzadás, erős szívdobogás, homályos...
Antidepresszáns váltás
Tisztelt Doktornő! 12 évig szedtem Cipralex 20 mg gyógyszert, (kevert szorongásos, depressziós tünetek miatt) amely tökéletesen bevált, teljesen jól éreztem...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...