Szorongás evéskor

Tisztelt Doktornő! Az evéssel körülbelül 16 éves korom óta van problémám, gimnáziumban kezdődött, nem tudtam enni mások előtt, csak keveset és nagyon féltem közben, hogy ki ne hányjam az ételt, mivel evés előtt már előjött a szorongás így étvágyam sem volt, ez anno annak tudtam be, hogy az iskola nehéz, de, amióta dolgozom azóta sem változott, vannak személyek akik előtt könnyebben eszem, ahol nem érzem úgy, hogy meg kell felelnem. Egyedül szeretek a legjobban enni, de valahogy olyan kulcsfontosságú dolog lett az evés az életemben, hogy másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy egyek, általában nincs is étvágyam, mert egyszerűen nem tudok várni addig amíg éhes leszek, félek nagyon, hogy le fogok fogyni, vékonynak érzem magam, de tisztába vagyok vele, hogy normális a súlyom 176cm vagyok és 72kg, de nagyon félek, ha nem erőltetem az evést ennyire, akkor le fogok fogyni, hízni nem tudok évek óta. Van egy barátnőm akivel örülök, hogy tudok enni valamennyire sajnos vele sem az igazi, nem tudok úgy enni ahogy itthon szoktam olyan, mennyiséget és jólesően, de nagyon félek, amikor felhozza az evés témát. Étteremben nem voltam 5-6 éve, félek attól, hogy abban a helyzetben lefagyok és nem fogok tudni enni, vagy hányni fogok. Minden evésnél ha szorongok nagyon sok folyadékot fogyasztok el, fogom a kezemben a 1,5 literes üditőt és kb. minden falathoz iszom, hogy minél hamarabb menjen le. Félek kimozdulni itthonról hosszabb időre, mert éhes leszek és tudom, hogy enni kell akkor. A barátnőmmel is inkább kerülöm a beülős helyeket inkább elvitelre kérjük az ételt és úgy fogyasztjuk, ilyenkor is szeretem, ha nem látja, mennyit ettem, félek, hogy megszól, hogy csak ennyit bírsz, vagy miért nem eszel normálisan, miért ilyen lassan eszel? . Lassan egy éve járok pszichológushoz, aki azt mondja, hogy a gyógyszer erre nem hat és fölösleges is, sajnos azóta sem változott a problémám érdemben. Már belefáradtam és nagyon szeretném, ha nem lenne központi téma az evés és nem kéne minden ilyen szituációtól menekülnöm. Olvastam az interneten, hogy ez szociális fóbia lehet, de én alapból szorongok egyedül is ha kimarad egy étkezés, teljesen megváltozik a hangulatom. Mit lehetne tenni ez ügyben? keressek fel pszichiátert, és akár gyógyszeres kezeléssel ezt rendben tudnám hozni? Az a baj, hogy a pszichológustól is többet vártam, sajnos az, hogy beszélgetünk róla és tisztába vagyok vele ezzel nem csökken a szorongásom. Előre is köszönöm válaszát

Dr. Pálvölgyi Rita válasza étkezéssel járó szorongás témában

Tisztelt Kérdező, Az evéshez társuló szorongások is kezelhetők pszichoterápiával és gyógyszeres kezeléssel is. Relaxációs módszereket is érdemes megpróbálni, kifejezetten jó lehet izomgörcsökkel járó szorongások esetén. A gyógyszer szintén lehet hasznos. Antidepresszáns szedését javasolnám inkább, mert a szorongásoldókhoz hozzászokás alakul ki. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. február 07.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...
Hallucináció vagy más magyarázat?
Kintről, az utcáról hallottam egy halk, magasabb búgó hangot, ami feltehetőleg egy elhaladó járműtől származott. Eközben úgy tűnt, mintha a fejemben a...
Xanax elhagyása
Tisztelt Doktornő! Édesanyám légszomj és magas vérnyomás miatt, Dec 28-an kórházba került, ahol a korábban szedett gyógyszerek közül többek között a Xanaxot...