Hipochondria

Tisztelt doktornő! A Hipochondriám miatt fordulok önhöz mert folyamatosan rettegek miatta. Borzalmas érzés. Nem tudom, hogyan győzzem le a dolgot. Már mindent megpróbáltam. Vannak átmeneti időszakok, amikor minden jobb aztán valami ingerre ismét elő jön újult erővel. Mostanában legjobban a ráktól félek nagyon (mióta édesanyám meghalt) bár az orvos azt mondta, hogy nem öröklődő az a fajta. 3 Napja az egyik rokonom azt mondta, hogy én is abban fogok meghalni. Rettegek mert én végig láttam az egészet., Hogyan legyek túl ezen a problémán? Kérem segítsen mert már tüneteket produkálok, amit csak én látok. Pöttyöket a bőrömön, amik nincsenek ott (párom tegnap fél órán keresztül nézte a bőröm, de nem látott semmit) Hullik a hajam is mert az idegességtől és a félelemtől már tépkedem.. ilyen még sosem volt, de nem tudom megnyugtatni magam és segítségre szorulok. Előre is köszönöm.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Hypochondria témában

Tisztelt Kérdező, Azt tanácsolnám, hogy forduljon pszichoterápiás szakemberhez. Édesanyja halála, - és megelőző betegsége, - nagyban hozzájárulhatott a tünetek kialakulásához. A veszteség feldolgozása segítséget jelenthet a panaszok leküzdésében is. Emellett gyógyszeres segítség is szóba jöhet. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. november 30.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Szorongás és hipochondria, vagy...
Tisztelt doktor úr/nő! Augusztus utolsó hetében lebetegedtem. Lázam volt, 38-39 fokos, gyengeség volt a végtagjaimban, és fáradt voltam. Elkezdtem sajnos...
Szívbetegség vagy pszichés probléma?
Tisztelt Doktor Úr! Meglehetősen hypochonder alkat vagyok. Néha szúr a mellkasom valamint a gyomorszájam környékén, szegycsont alatt enyhe diszkomfort...
Hipochondria?
Kedves doktorúr/nő! Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy létezik-e a hipochondriának egy másik fajtája, illetve ezt hipochondriának nevezzük-e. Az a helyzet,...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...