Maximalizmus?

Kedves Piroska! Kislányom májusban lesz 7 éves és még most is óvodás(2014 szeptemberében kellett volna kezdeni az iskolát), mert az óvónők és az én véleményem alapján is sokat fejlődik még szeptemberig mire iskolába fog menni. A problémánk abban nyilvánul meg, hogy türelmetlen ha valamit nem ért meg elsőre (sokszor olyan dolgokat szeretne tudni, ami még nem az ő korosztályának való, pl., hogyan tud felrepülni egy repülőgép vagy ha sütünk valamit akkor tökéletesen tudni akarja mit miért és hogyan csinálunk, ha az ő szintjén mondom el, akkor elégedetlen), és nem tud dönteni ha valamit megkérdezünk tőle, hogy melyik ételt vagy játékot szeretnéd. A válasza: én nem tudok dönteni. Viszont 5 éves kora óta olvas(frusztrálta, hogy a 20 éves bátya a 17 éves nővére és a szülők is tudnak olvasni). Kérdezgette a betűket és spontán megtanulta. Nagyon szépen rajzol, megyei, óvodai versenyt nyert. Elképesztő fantáziája van, sokszor úgy érezzük, hogy 10-12 éves gyermeknek megfelelő (pl. rajzszakkörön vicces télapót kellett rajzolni és azt rajzolta, hogy a télapó ott áll szívecskés alsónadrágban, mert egy kiskutya rángatja a nadrágját). Azt még tudni kell róla, hogy ő balkezes, lisztérzékeny. Sehol nem érzi szerintem ennek hátrányát (elfogadja a diétáját, de most már szóvá teszi ezeket a különbségeket). Ezt azért említettem meg, hogy ha esetleg ön lát ebben valamit. Köszönöm válaszát! Szilvi

Kovács Piroska válasza karakter témában

Kedves Szilvi! Kislányát nyitott, érdeklődő, okos gyermeknek írja le, aki élénk fantáziával bír, jó a rajzkészsége, spontán módon megtanulta a betűket megkülönböztetni egymástól stb, de TÜRELMETLEN! Ez valószínűleg Önöknek, szülőknek, pedagógusoknak okoz problémát és nem a gyereknek! Ő valószínűleg ilyen karakter. Temperamentumos, néha hirtelen természetű, bár időnként döntésképtelennek tűnik. Nem értem igazán, hogy mi is a problémájuk vele. A lisztérzékenységnek és balkezességnek mindenesetre ehhez semmi köze. Ha nem tudnak megfelelő magyarázattal szolgálni neki, akkor talán az időigényesebb és teljesebb verziót kell választani, amihez vagy a könyvtárat használják - megtanítva egyben ennek használatát - vagy az internetet. Ha kirívó magatartási nehézséggel állnának szemben, akkor azt javasolnám, hogy forduljanak szakemberhez. Bár lehet, hogy talán Önnek lenne szüksége egy megnyugtató, tisztázó beszélgetésre. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 28.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...
Hallucináció vagy más magyarázat?
Kintről, az utcáról hallottam egy halk, magasabb búgó hangot, ami feltehetőleg egy elhaladó járműtől származott. Eközben úgy tűnt, mintha a fejemben a...
Xanax elhagyása
Tisztelt Doktornő! Édesanyám légszomj és magas vérnyomás miatt, Dec 28-an kórházba került, ahol a korábban szedett gyógyszerek közül többek között a Xanaxot...