A volt barátom beteg vagy csak idő kell még neki?

Tisztelt Doktor Nő/Úr! A volt barátom viselkedése miatt aggódom. 4, 5 évig voltunk együtt (2 éve együtt is laktunk), amikor most már 3 hónapja szakítottam vele (ebben közrejátszott, hogy beleszerettem valaki másba). Nem akart elengedni, annak ellenére sem, hogy nyíltan a szemébe mondtam, mást szeretek, azt hajtogatta, majd megoldjuk együtt. A szakítás után úgy tűnt, minden rendben lesz. A barátai igyekeztek lefoglalni, eljárni vele bulizni, úgy tűnt, mi is tudunk barátok maradni. Mindenki szereti, jóravaló, rendes, végtelenül segítőkész srácnak ismeri mindenki. Most azonban teljesen kifordult önmagából. A fejébe vette, hogy bosszút áll a mostani barátomon azért, amiért tönkrette az életét (megfenyegette, hogy megveri bárhol, bármikor, akárhányszor csak meglátja). Érdekes módon nem rám haragszik -állítása szerint rám egyáltalán nem mérges-, minden dühének célpontja a mostani barátom, bár ennek ellenére engem is gyakran sérteget. Egyértelmű számomra, hogy nem engem akar visszakapni ezzel a viselkedéssel. Azért dühös, mert volt egy kész élete, és ezt elvették tőle., Hogy volt egy otthona, amiért ő dolgozott, és onnan el kellett költöznie. Attól félek, hogy ha egyszer tényleg megveri a mostani barátom, és rendőrségi ügy lesz belőle, elveszíti a munkáját -, amit pedig nagyon szeret -, és mehet a börtönbe is akár., De azt mondja, őt már nem érdekli semmi sem, csak, hogy bosszút álljon. Senkire nem hallhat, még a barátaira sem, hogy fejezze ezt be, lépjen tovább. Régebben is előfordult, hogy nem tudott jól kezelni egy szituációt, és látszott rajta, szétveti a düh, és ezt nem tudja kezelni. A kérdésem az lenne, hogy mit tehetünk, hogy segítsünk neki? Szóljunk a szüleinek, testvérének? Kérjük szakértő segítségét? Vagy csak még több időre van szüksége? Állítólag régebben volt egy két hetes kapcsolata, ami miatt 2 hónapig szenvedett utána. Én már igyekszem elkerülni, hátha az segít. Teljesen tanácstalanok vagyunk (a barátai sem tudnak már hatni rá). Előre is köszönöm a választ.

Kovács Piroska válasza harag témában

Kedvesem, ,Amit lefest volt barátjáról az egy kóros, beszűkült tudatállapotról tanúskodik, amit feltehetően még, depresszió is kísér. Tanácsos felhívni egyrészt a hozzátartozók figyelmét erre, másrészt afelé terelni őt, hogy neki legyen igénye szakemberhez fordulni. Ugyanis csak nagyon korlátozott esetben van kényszergyógykezelésre lehetőség. Vagyis, ha az érintettet nem lehet rávenni arra, hogy önszántából keressen szakszerű segítséget, akkor nemigen lehet tenni semmit.. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Haragból boldogság, hogyan?
Kedves Doktor nő/úr! A tanácsát szeretném kérni, hogy ilyen esetben mi a megoldás a problémára. 18 éves nő vagyok, a szüleim 10 éve elváltak, engem...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...
Hallucináció vagy más magyarázat?
Kintről, az utcáról hallottam egy halk, magasabb búgó hangot, ami feltehetőleg egy elhaladó járműtől származott. Eközben úgy tűnt, mintha a fejemben a...