"Archúzódás"

Tisztelt Doktornő/Doktorúr!

Kb másfél hónapja jelentkezett nálam egy olyan probléma, ami kis fejtörést okozott. A bal szememnél halánték részen olyan érzésem volt, mintha egy maszkot raktak volna rá és az ahogy szárad úgy húzza össze azt a részt, és itt nem kimondottan a bőrre gondolok. Sajnos máshoz nem tudom hasonlítani ezt az érzést. Másnapra ez a terület kiterjedt a jó fél arcomra. Nem jelentkezik állandóan ez a húzódás jellegű érzés, hanem csak időszakosan (pl: 2-3 órát tart, aztán magától teljesen elmúlik, majd később megint előjön teljesen spontán naponta többször). Mivel a terület a fél arcomra kiterjedt így elmentem az orvoshoz. Ők csináltak teljes labort, minden eredményem tökéletes lett. Majd mivel semmi ötlete nem volt a háziorvosomnak beküldött az ideggyógyászatra. A panaszaim csökkentek azóta, nem olyan sűrűn jön elő napjában a húzódás (grimaszoláskor ugyanugy mozog az az oldal is, a böröm is ugyan ugy érzékel minden érintést). Most ott tartok, hogy hol a halánték részen jön elő ez az érzés, hol a szám és orrom közötti bőrfelületen, de ez csak a bal oldalt érinti. Néha idegrángatózással is jár. Kérdezték, hogy nem idegeskedek-e többet mostanában, de mielőtt ez megjelent különösen nem volt miért (igaz azóta ez változott, nem ebből kifolyólag, de nem lettek súlyosabbak ezek a tűnetek az idegeskedés növekedésével.) Jelenleg szedetnek velem Neuromultivit-EP tablettát (azt mondták 3 hónapig szednem kellene), illetve várok egy MRI vizsgálatra, ami január végén lesz. Nem tudom mi okozhatja ezt a problémát, és még nagyon sokára lesz a vizsgálat is, és eléggé zavaró, hogy ezek a tünetek még másfél hónap után is jelen vannak. Ön szerint mi okozhatja ezt a problémát? Tud valami tanmácsot adni, hogy mit is tehetnék addig? Köszönöm előre is válaszát!

WEBBeteg Szakértő válasza arczsibbadás témában

Kedves Kérdező! Valóban okozhatja a problémát stressz, idegesség is, de mivel időszakosan jelentkezik állhat a hátterében egyéb mechanizmus is. Ideggyógyászati probléma, mely hasonló tünetet okozhat anélkül, hogy bármilyen neurológiai tünete lenne vizsgálatkor, az epilepszia lehet. Igaz hosszú az az idő, ameddig eltartanak a tünetei, az epilepsziás rohamok általában rövidek, néhány percesek szoktak lenni. Nem tudom volt-e EEG vizsgálata, ha nem, még azt tudnám javasolni. Esetleg lehet az érzőműködésért felelős agyideg enyhe nyomódása, mely nem fájdalommal, hanem furcsa érzéssel jár. Esetleg a szedett vitamin mellé megpróbálhat Magne B6-ot is szedni, illetve beszélje át a problémát ismét a kezelőorvosával.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2009. november 28.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Arczsibbadás
Kedves Doktornő! 19 hetes várandós vagyok, és egy igen kellemetlen tünet jelent meg nálam, ami már egy hete tart. Szimmetrikusan zsibbad bizsereg az arcom...
Mi okozhatja a fejtető arc fül...
Tisztelt Doktornő! Január 7-én egy erős tarkónyomásra ébredtem hajnalban. Nagyon megijedtem, azt hittem agyvérzést kaphattam. A férjem reggelig figyelt,...
Fülnyilalás és arc zsibadás balarcom és...
10 napja A bal arcomzsibad abal fűlembe nyilal hasogat nagyon kelemetlen
Arczsibbadás fog eredetü?
Tisztel dr ur/ nö Arczsibbadás miatt kihuzták a bal also bölcs.fogamat, amiböl joideje kihullott agyökér tömés is.azt hittük az okookozza.rtg készült huzás...
Forduljak-e orvoshoz?
Tegnap hirtelen semmiből homályosan kezdtem látni majd kb. 10perc múlva elkezdett zsibbadni a jobbkezem teljesen vállig később a számszéle majd a nyelvem és a...
Arc-fejzsibadás
1 hete gerinc mütétem volt és aznap mikor hazaengedtek este már kezdtem érezni, hogy kezd zsibbadni a fejem és ahol zsibad a fejem ott utána kiver a viz,...