Térdszalag

Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Május elején elcsúsztam otthon a frissen felmosott padlón, nagyon fájt a térdem, főként a térdhajlatomnál, de rövid pihentetés után mentem dolgozni. Június elején egy székre ülés alkalmával összecsuklott a lábam, ugyanúgy, ugyanazt a fájdalmat éreztem, mint első alkalommal. És ugyanez az összecsuklás múlt héten pénteken is megtörtént, ugyanúgy székre ülés közben a térdhajlatom külső részénél éreztem szúró fájdalmat és feldagadt a térdem. Elmentem ma traumatológiai rendelésre, ahol konkrétan nem értette az orvos, mit is keresek én ott. Ő dagadást nem lát, tény, hogy kevésbé az már, mert pihentettem. Röntgenre küldött, ami nem mutatott semmit., De a lábam feszít, bizsereg, és ha rosszul lépek összecsuklik. Mit csináljak? Köszönöm szépen a választ. Linda

Dr. Bogdán Aurél válasza térdsérülés témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. leírása alapján elképzelhető, hogy az oldalszalagok, vagy a félhold alakú porcok sérülhettek. A sérülés mértékére a térd dagadása, tartós fájdalma és jelentős mozgásbeszűkülése utalhat. Elvileg a szakadást a vizsgálatkor a baleseti sebésznek fel kell ismernie, tehát valószínűséggel ez Önnél nem áll fenn. Valószínűbb a rándulás. Ha 2-3 hét pihentetés, fáslizás, jegelés, Nemszteroid gyulladáscsökkentő krém használata mellett továbbra is panaszos, akkor keressen fel egy ortopédiai, vagy ismét egy baleseti szakrendelést. Ultrahang, vagy MR vizsgálat is segíthet eldönteni a szalagsérülés meglétét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. június 27.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdfájdalom, mri lelet
Szép napot! . Egy éves térdfájdalom után, pár hónapja már a guggolás csak hatalmas fájdalommal megy, illetve a térdem kattog. Készült most egy második mri...
Térd MRI leletet kérem értelmezze
MRI vizsgálat lelete aggasztó Erős fájdalmaim vannak bal térd körül. Háziorvos csak fájdalomcsillapítót írt. Ortopédia 5 hónap múlva. Az ACL régebben teljesen...
Térd MRI kiértékelése
Kedves Doktornő! Március elején síbalesetem volt, a térdfájásom nem javult, így egy hete MRI-vizsgálatra mentem, ahol az alábbiakat fogalmazták meg: A...
Porckopás térdben
Üdvözlöm Doktornő! Tisztelettel kérem, mellékelt fotón lévő MR felvétel eredményének véleményezését bal térdemről! Nagy fájdalmaim vannak! Az érdekelne...
Lelet kielemzése
Kedves Doktor nő! Kérem szépen tessék már elmagyarázni, hogy ebben a leletben mi található. Köszönöm.
Sportsérülés a térdhajlítónál
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja a heti foci alkalmak egyikén egy hátra sarkazó mozdulatnál fájdalmat éreztem a jobb lábam hátsó térdhajlatánál, a mediális...