Magas limfocita, alacsony granulicita

Tisztelt Doktornő, Doktor Úr, A következő problémában szeretném a segítségét kérni. 36 éves nő vagyok, Budapestről. Májusban és júliusban végeztek laborvizsgálatot, és mind a két eredményben a limfociták százalékos értéke túl magas, míg a granulocitáké túl alacsony volt. A többi mért érték a tartományon belüli. Legutóbb 2009-ben volt laborvizsgálatom, akkor ez az eltérés nem jelentkezett. 2009 végén, 2010 elején többször volt probléma az egyik bal felső gyökérkezelt fogammal, a rezekálás után is gennyes pukli jelentkezett folyamatosan az ínyemen. Így a fogász egyet kihúzott, majd rezekált egy másikat, de a tünetek folyamatosan visszajöttek míg kénytelen voltam orvost váltani, mert idén januárban már a baloldali fül mögött, tarkónál lévő, áll alatti (nyaki) nyirokcsomók bedagadtak. A puklin kívül más tünet (fájdalom) nem jelentkezett. A másik fogász CT-re küldött és egy újabb fogat kezelt/rezekált, utána a tünetek elmúltak, azaz nincsen pukli az ínyemen. Ez az utolsó rezekció idén május közepén volt. A kezelések alatt semmilyen gyógyszert nem szedtem (sem antibiotikumot, sem fájdalomcsillapítót). A nyirokcsomóim azonban még mindig duzzadtak, fájni nem fájnak (de csak a bal oldalon, és a fej-nyak területén tudom kitapintani), semmilyen egyéb tünetem, láz, gyengeség, fogyás, fáradékonyság, sápadtság, folyamatos betegségek, mint nátha, influenza semmi nem jelentkezik. Van esetleg ötlete, mi lehet a gond? Lehet-e a nyirokcsomó dagadás + a rossz vérkép oka az elhúzódó fog probléma? És ha sikerült végre a jó fogat rezekálni, akkor a többi tünet miért áll még mindig fent, miért vannak még mindig megdagadva a nyirokcsomók, és miért rossz a vérképem? Vagy semmilyen összefüggés nincsen a vérkép és a fog bajok között, valami egyéb akár súlyosabb gond lehet, és tovább kellene menni valami szakrendelésre? Várjak, készítsünk újabb labort pár hónap múlva és utána menjek tovább, vagy ne várjak? Ülő munkát végzek, de hetente aerobikozok, szokott néha (akár hetente, vagy naponta többször is ) csengeni/zúgni a fülem, ritkán (évente néhányszor) forgó szédülés is rám jön, a háziorvosom szerint nem megfelelő a nyaki vérkeringésem, ez lehet összefüggésben a rossz vérképpel? Köszönettel,

Dr. Váróczy László PhD válasza lymphocyta témában

Tisztelt Érdeklődő! Sajnos nem írta meg számszerűleg, hogy, mennyire alacsony a granulocitaszáma, pedig fontos volna: egy 5-10 %-os eltérésnek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, de ha a granulocitaszám csak a fele (vagy még kevesebb) a normálisnak, az már immunhiányra utal, és elképzelhető, hogy ezért van gondja a sebgyógyulással illetve ezért nagyobbak a nyirokcsomói. A többi tünetének (fülzúgás, szédülés stb.) biztosan nincs köze ehhez a problémához. Javasolnám, hogy a háziorvosa csináltasson egy újabb vérképet, és ha az említett eltérések jelentősek, keressen fel egy hematológus szakorvost!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 30.

Kérdések és válaszok: Vérképzőszervi daganatok (leukémia, limfóma)

Limfocita magas, neutrofil, abs...
Most kaptam kézhez az éves laborom eredményét. Ahol eltérés van: WBC 3,02 G/L Tartomány 4,20 - 10,80 Neutrofil 39,9 % Tartomány 40,0- 74,0 Limfocita 49,1 %...
Csak myeloma okozhatja?
Kedved Doktornő! Rendszeresen nézetem a vérképemet, egyelőre kezelést nem igénylő autoimmun problémák miatt és mert tél óta IR-re Metformint szedek. Nyárig...
Van-e teendő? Visszahúzodik-e vagy ott...
Üdvözlöm, Olyan kérdéssel fordulnék önhőz, hogy 2023.05.5.-én reggel egy kisebb nyirokcsomót véltem felfedezni a mandibula szöglet alatt. Sajnos képes vagyok...
Vérkép, mikor túl magas mikor túl...
Tisztelt Dr nő! Voltam vérvételen és a Lym 41,5% a Mono 10,6% és a Neutro 44,9% ez a 3 dolog kapott csillagot. Érdeklődnék, hogy mennyire érdemes ezek utan...
Vérképelemzés
Kedves Márta! Segítségét kérném az alábbi vérkép elemzésében., Ami miatt főként írok, az az NRBC, sosem találkoztam még ezzel a vérképemben. Ez mit jelent?...
Labor lelet értékelése
Tisztelt Doktor Úr / Nő! Véleményt szeretnék kérni az ezen a linken található labor eredményről:...