Korai pubertás kor fiuknál

Kisfiamnál (januárban volt 8 éves) korai pubertás kort diagnosztizáltak. Jelenleg folyik a kivizsgálása, annyit tudunk, hogy az eddig vizsgált hormonok vérvételből negatívak lettek, a 17 OHP hormon eredményére még várunk. Az lenne a kérdésem, hogy, mennyi ideig tart ennek a hormonnak a vizsgálata mert már ötödik hete várunk az eredményre és mindig azt mondják, hogy legyünk türelemmel, de addig amíg ez nincs meg nem tudunk tovább menni a vizsgálatokkal. A másik kérdésem az lenne, hogy Ön szerint mi lehet ennek a hátterében, vagyis mi lehet az oka, hogy ez kialakult nála? Összefoglalva: a CT negatív lett neki, a korcsont kornak megfelelő, a herék nagysága megfelelő, a hormonjai negatívak, (a 17 OHP-re még várunk).

Svábhegyi Gyógyintézet válasza korai pubertás témában

Kedves Szülő! Aggodalmát megértem, nyilván bosszantó egy leletre heteket várni. Azt viszont Önnek kell megértenie, hogy mivel ez a vizsgálat rettentő drága, és készletekkel dolgoznak (ún. kitek), csak akkor bontatanak reagenst, ha összejött mondjuk 10 db vizsgálati, minta. Ha hamarabb végeznék el a vizsgálatot, a reagensek nagy részét ki kellene önteni. Ez a magyar egészségügy jelenlegi finanszírozási szintje mellett nem képzelhető el. Gyermeke betegségéről annyit tudok mondani, hogy ha valamennyi vizsgálat eredménye negatív, és mégis megindult a pubertás, akkor talán arról lehet szó, hogy a szervei genetikusan érzékenyebbek a hormon hatására, azaz normál gyermekkori hormonszint mellett is kialakulnak az egyébként csak a felnőttkori magasabb szintekre jellemző tulajdonságok. A megoldás mindenképpen az endokrinológus kezében van. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 Svábhegyi Gyógyintézet
Svábhegyi Gyógyintézet
Megválaszolva: 2012. július 05.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Alacsony növés kezelése serdülőkör...
Tisztelt Doktornő, tudna abban segíteni, hogy az Önök oldalán talált alábbi cikk szerinti vizsgálatot annak megállapítására, hogy...
Aspartate Transaminase érték...
Tisztelt Doktornő 16 hónapos gyermekem tehéntej allergiája van. 1 éves koráig Aptamil Pepti 2 tápszert evett, de akkor javasolták, hogy...
Nyelőcső szükület 4 éves gyermeknél
Kedves Doktornő! Unokáink 4 éves, fiú és januárban hideg zsiroldoba kortyolt bele. Kórházban volt közel 2 hónapig sebes, felmarodott...
Tápszeres táplálási nehézség
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kisfiam . Tápszeres babám . Lassan 1 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi...
Váladékozó köldök gyermeknél
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 10 éves, ekcémás. A köldöke is gyakran gyulladt, viszket. 3 hete elvakarta, csunyán bepirosodott, vérzett is...
Csecsemő májában ciszta
Tisztelt Doktornő! A fiú 6 hetes csescemonk. Panasz mentes, nornal suly szopik rendesen. Ma voltunk 6 hetes UH ahol a májában 12x17 cisztat...