• Veszettségre gyanús?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Kedves Doktor Úr/Doktornő! 2019 Decemberében találkoztam 2 kiscicával, egyikükkel csak egyszer a masikkal háromszor,mindíg ugyan ott.Sejtem hol lakhat/nak de nem biztos. Szépek voltak, bundájuk puha, selymes. Még nem voltak teljesen felnőttek. Egyikük játszani kezdett a pulóverem madzagjával, ami a nyakamból lógott le. Rágcsálta, piszkálta a mancsával. Elhúztam előle, eközben pedig a madzag véletlenül az alsó ajkamhoz ért egy pillanatra, kb oda ahol az fel volt szakadva kicsit a szárazságtól. Nem tudom hogy csak a madzag felsőbb része, vagy az alsó is hozzáért-e, amely részét rágcsálta. Majd 2 héttel később, mikor már csak az egyikkel találkoztam, az felmászott az ölembe, helyezkedett, dagasztott, eközben kiengedte a körmeit, melyek a nadrágon keresztül pár mm-es karcolásokat okoztak a lábamon. Plusz jatékból harapdálni próbálta a kezem, éreztem hogy milyen hegyesek a fogai úgyhogy gyorsan elhúztam. Ahogy láttam, ezzel nem okozott sérülést. Utána hempergés közben majdnem lecsúszott, hát megkapaszkodott, ismét 2-3 kis karcot okozva. Ezeket otthon kb fél óra után vettem észre. Lemostam vizzel és szappannal, de volt olyan, amit csak másnap vettem észre. Gondoltam megmutatom orvosnak, de otthon lebeszéltek róla, hisz ez semmiség, meg biztos nem veszettek a cicák. Tekintve hogy 2017 közpe óta nem találtak az országban veszett állatot, sikerült megnyugtatniuk. De ettől független, ha eszembe jut, idegesít hogy mi van ha mégis? A 90 nap átlagos lappangási idő már rég letelt, de itt is írják hogy ennel hosszabb is előfordul, akár évek is. Mit gondol erről, háziorvosnak el kéne mondani? Érdemes ezeken aggódni? Mit kéne tenni? Tetanusz oltást 2019 áprilisban kaptam. Fejérmegyében lakom, ha ez ebben az esetben számítana valamit. Előre is nagyon szépen köszönöm válaszát.

        Dr. Sarkadi Adrien válasza a veszettség témában

        Kedves Kérdező! Véleményem szerint az Ön félelmét leginkább az Ön által már meg is említett ténnyel tudjuk eloszlatni. Magyarországon több, mint 3 éve nem jelentettek veszett állatot, a ciklusokban zajló vakcinálási programnak köszönhetően. A veszettség vírusának átadását egyébiránt a veszett állat harapása, karmolása, a nyílt, tépett, szakított seb nyállal való érintkezése, vegyülése biztosítja. Véleményem szerint az Ön által megemlített apró, mondhatni jelentéktelen sérüléseken keresztül a fertőzés átadása akkor is igen kétséges lett volna, ha az állatok fertőzöttek lettek volna. Nem hiszem, hogy van ok az aggodalmára! Üdvözlettel: dr. Sarkadi Adrien, infektológus szakorvos

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2020. augusztus 06., 03:56; Megválaszolva: 2020. augusztus 29., 22:41

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő/ Doktor úr! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy felnőttkorban beadatható-e a HPV elleni védőoltás? Illetve, hol lehet leteszteltetni, hogy van-e ilyen vírusom? A nőgyógyászom végzett Hpv vizsgálatot, ott negatív lett. A...
        Tisztelt Doktornő! 17 éves koromban (most 28 vagyok) orálisan közösültünk a párommal.Neki ajakherpesze volt,ami a vénuszdombomon azóta 2-3 évente kiújul.Aciklovirral kenegetem,max 1 hét és elmúlik.Nemrég menstruáltam sok volt a stressz és...
        Tisztelt Doktor Úr! 2020.05.29.én átestem egy rosszindulatú daganat miatt végzett laparoszkópos vastagbél műtéten. A kórházban összeszedtem valami bélféreg fertőzést, 6. hó 24.én, 7. hó 22.én, és 9. hó 24.én végeztek...
        Hosszabb ideje nincsen tartós kapcsolatom, így szeretnék alkalmi partnerrel(örömlány) kapcsolatot létesíteni. Normál és orális szex is óvszerrel történne. A kérdésem hogy fertőzés, nemi betegség ilyenfajta védekezés esetén elkapható?...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tavaly páromnál chlamydia fertőzést diagnosztizáltak, az én tesztem akkor negatív lett, így csak ő kapott kezelést. Pár hete újra igazolták a fertőzést páromnál, így én is elmentem megint szűrésre, most az enyém...
        Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Alábbi kérdésemre visszatérve: https://m.webbeteg.hu/orvos-valaszol/fertozo_betegseg/164080 Ismét visszatért a torokfájás az esettől számított 46-47. napon. Mit egy korábbi még meg nem válaszolt kérdésben...
        Elnézést egy számomra fontos információ kimaradt. Hozzá kell tennem hogy az ondóváladékkal nem közvetlenül érintkeztem. A ruhára került és az ért az ajkamhoz amit leöblítettem. Így csók, orális és anális kapcsolat nélkül van reális...
        Tisztelt Doktornő! Egy nappal ezelőtt volt egy együttlétem. Egy olyan személlyel aki rizikócsoportba tartozik (homoszexuális). HIV státusza nem ismert előttem. Szex vagyis anális és orális közösülés nem történt. Még csak nem is...
        Tisztelt Infektológus szakorvos! Terhességem lassan a 12. hétbe lép. Az első trimeszterben itthon maradtam, mert napi szinten a munkában kb 40 emberrel találkoztam volna. Pár hét múlva azonban elvileg visszatérhetnék dolgozni (korábban ez volt a...
        Tisztelt Doktor Úr, Doktornő! Köszönöm a választ korábbi kérdésemre: https://m.webbeteg.hu/orvos-valaszol/fertozo_betegseg/164080 Az eset utáni 29. napon elmentem a karolina úti rendelőbe HIV gyorstesztet végeztetni. Negatív lett. Az lenne a...