Tisztelt Doktor Úr! Július elején szexuális együttlét során viszonylag hangos csattanás és nem túl nagy mértékű fájdalom kíséretében meghajlott a péniszem (nem tört el, sem véraláfutás, sem egyéb más nyom nem keletkezett, legnagyobb szerencsémre). Viszont a nemi szervem aztán elég rossz állapotba került: hetekig fájdalmas volt a közösülés, ezért nem is jött létre. Elmentem urológushoz, aki pihentetést javasolt, és azt mondta, a fájdalom el fog múlni, sajnos az ilyen bicsaklás okozta fájdalom elhúzódó lehet. Úgy éreztem, hogy tünetmentessé is váltam, de aztán, amikor ismét együtt voltam a barátnőmmel 3 héttel később, visszaestem a korábbi fájdalmas állapotba. Ha az utóbbi 3 hónapot teszem mérlegre, sokat javult a helyzet, mivel bő 1 hónapja rendes szexuális életet élek, de síkosító nélkül még így is fájdalmat érzek a hímvesszőm tövében, illetve a barlangos test bizonyos részein (különösen egyes pózok esetében, így talán még mindig nem nevezhetem teljesnek a szexuális életem). Prosztatagyulladás miatt többször visszamentem ehhez az orvoshoz, és minden alkalommal azt mondta a "pénisztörésem" ügyében, hogy legyek türelmes, de nem tudom, hogy ez indokolt-e ilyen hosszú idő után, noha tényleg enyhültek a tüneteim. Biztosan - a majdnem tünetmentessé vált - gyulladás is erősítheti a pénisz fájdalmát, de azért ennyi idő után teljes gyógyulást várna az ember és azt, hogy ismét teljesen fájdalommentes legyen a közösülés. Tényleg a türelem a célravezető? Több, mint 3 hónap telt el. A választ előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Merth Gábor válasza pénisz sérülése témában

Kedves Kérdező! Ugyan nem teljesen erre a kórképre alkalmazzuk, de próbálja ki: E vitamin 200mg Potaba készítmény Diclofenac (tartalmú gysz) 25 mg két hétig Talán fog segíteni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Merth Gábor
Dr. Merth Gábor
Megválaszolva: 2012. október 10.

Kérdések és válaszok: Férfiegészség

Elvékonyodott bőr a péniszen
Tisztelt Doktor Úr! Travocort krémet használtam hosszabb ideig a péniszem kezelésére. A krém használata után a makkon a bőr mattabb,...
Fáj a herém, mi lehet az oka?
Szakaszosan megjelenő erős fájdalmak törnek rám az egyik, vagy mindkét herémben. 4 hónapja tart már ez az állapot, kétszer voltam...
Péniszprobléma
Nemrég kiderült, hogy szifiliszem van, voltam vele urológusnál és nemigondozónál. A tünetek megvannak, a péniszemen van egy kis dudor...
Férfi intim higiénia
Tisztelt Hölgyem/Uram! A kérdéseim: 1. A férfiak a végbélnyílásuk területét, hogyan tartsák tisztán? Csak vízzel vagy tusfürdővel is...
Merev pénisz formája
Tisztelt Doktor Úr! Péniszem nem merev állapotban kissé balra hajlik. Félmerev állapotban erősebben balra hajlik (kb. 30-40 fok) (mintha...
Férfi nemi szervi elváltozás
Tisztelt Doktor/Doktornő! Péniszemen a bőrön megjelent valami fehér színű folt, olyan, mintha ki lenne repedezve, belül meg piros szinu!...