Fehér foltok a bölcsességfogak mellett

Jó napot! Egy hete szúró fájdalomra lettem figyelmes a hátsó fogak körül, megnéztem, és mindkét oldalt két fehér folt jelent meg, amik ezelőtt nem voltak ott. Tapintásra, és kis nyomásra ugyanúgy fájnak, viszont egyébként nem. A bölcsességfogaim régebben fájtak sokat, és mostanra se nőttek még ki, lehetséges, hogy hozzájuk van a foltoknak köze? Ránézésre úgy néz ki, hogy az íny, amit nyom a bölcsességfog, abból indulnak ki ezek a kis foltok. Afta volt két helyen is pár hete, de már elmúltak, viszont hasonló módon fájtak azok is. Utóbbi időben heti rendszerességgel járok fogorvoshoz, nem tudom, hogy bármely kezelés okozhat-e ilyen gondokat, fogorvosom azt mondta, ha nem múlik el, menjek háziorvoshoz, nos házi orvosom vírusos fertőzést mondott a dologra, így fertőtlenítő szájöblögetőt javasolt. Az ilyen fekélyek, fehér foltok rövid időn belül gyógyulnak, vagy akár hónapokba is telhet, vagy addig, amíg a fog kezeletlen? Kissé aggódom, viszont az ünnepeket nem szeretném orvosokhoz rohangálással tölteni, ha nem feltétlen szükséges. Köszönöm előre is a választ.

Dr. Szanyi Andrea válasza szájüregi elváltozás témában

Kedves Kérdező! Látatlanban nem lehet véleményt mondani, hogy mi lehet az elváltozás. Azt gondolom, hogy a fogorvosnak kellett volna elsősorban véleményt mondania. Remélhetőleg a fertőtlenítő oldat segített illetve segít panasza megszüntetésében.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. december 16.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Hólyagos torok
Tisztelt Doktor Úr! Abban szeretnék segítséget kérni, hogy van e okom aggódni és ha igen hová forduljak segítségért vagy esetleg mit próbáljak még ki. A...
Antibiotikum hatásideje
Kedves Doktor Nő! Nekem olyan kérdésem lenne, hogy az antibiotikum, mennyi idő után kezd el hatni, ez én esetemben Dalacinról lett volna szó, de azt mondták...
Csomók a szájban
Tisztelt Doktornő/ Doktor úr! Néhány hete észrevettem egy kisebb kemény csomót a nyelvfék mellett, az ínyem alatt. Azóta az említett csomó nagyobb lett, és...
A száj belső részén góc
A számban a fölső ajkam nál belűl van egy egész bors nyi góc, amiből kis szőr száll nőt ki ma elmentem a házi orvosom hoz, de nem tudta meg mondani, hogy mi...
Szájüreg
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A szájüregemben, és a buccán, az ajkamon észleltem sárga kis pontokat vagy is annak látszó kis dolgokat nem erős szinűek csak...
Szemölcs a szájban.
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Pár napja észleltem, hogy számban a buccán szemölcsszerű kinövések vannak 1db a felsőfogsorom baloldalán leghátul a buccán, a másik...