Bőrleégés kemoterápiától

Tisztelt Doktornő! HER2+ melldaganatra (tüdő áttéttel) kapok március 8-a óta kemoterápiás (Taxol) és célzott, biológiai (perjetta, herceptin) kezeléseket. Az elsőnél még nem jelentkezett, de a másodiknál már kb. a második héten estére bevörösödött, égett a bőröm, majd erősen viszketett, kiütéseim lettek. Ez egy hétig tartott iszonyú viszketés, égés közepette, majd elmúlt. A harmadik kúra után már a kezelést követő második estére égett a bőröm, ha víz érte üvöltöttem, hideg rázott. Csak úgy tudtam létezni, hogy vizes ruhával borogattam a karjaimat, de hát a hátamat nem értem el: (Sajnos ezek a tünetek nem múltak, három hete tartanak. A harmadik hétre kirepedt a bőröm, a szemem körül is, mintha megvágtam volna, meg a kezeimen is, bokámon...feszült, majd szétszakadt a bőröm, majd erős hámlásnak indult. Ezekre a kórházban Lendint és Elocolm krémet kaptam, amik semmeit nem használtak. Aloe Verával, körömvirággal próbáltam enyhíteni, semmi nem segített. Majd kaptam (már a harmadik héten) az ápoló hölgy segítségével egy az ő gyógyszerészük által csukamáj olajból és A vitaminból álló krémet, ami hámosító és ez segített, de még mindig iszonyúan pereg le a bőröm az erős (napi két, három) hidratálás (Uriage, Xemose) ellenére is, de már nem ég legalább. A kemoterápiát felfüggesztették, most az a kérdés, hogy a Taxol okozta ezt vagy a biológiai terápia. Ma voltam bőrgyógyásznál aki tanácstalan volt a témában, és annyit mondott, hogy örülhetek, hogy nem dobta le az egész bőrömet a szervezetem és nem az intenzíven kötöttem ki. Doktornő szerint biztonsággal, hogy lehet megállapítani, hogy melyik szer okozhatta, és ha lecserélik a kemot más szerre (de a biológiai csak a Taxol-al adható), akkor kizárható az újbóli reakció? Az is felvetődött, hogy csak biológiai terápiát kapok folytatásként, de ki tudja kizárni, hogy nem-e arra reagáltam így? Úgy látom, hogy a kórházban az orvosom sem biztos benne, hogy, hogyan tovább: (Ez megijeszt.. Várom szíves válaszát, amit előre is köszönök! F. Zsuzsanna

Dr. Baki Márta válasza témában

Tisztelt F. Zsuzsanna! Kemoterápiával kiegészítve a HER-2 kettős gátlással lehet elérni a legjobb eredményeket egyes előrehaladott emlő daganatok kezelésében. A felmérések alapján Perjeta alkalmazásakor 20-50 %-ban alakulhatnak ki bőrtüntetek. Ilyenkor esetleg a következő ciklusban javasolt csak a kemoterápia és a Herceptin adása. A taxolon kívül más kemoterápiával is lehet kombinálni a Herceptin és a Perjeta alkalmazását, de a fenti kombináció bizonyult a leghatékonyabbnak. A levelében leírt egyéb készítmények kisebb arányban okoznak bőrtünetet. A bőr tünetek kialakulása miatt javasolt az onkológus kezelő orvosától megkérdezni, hogy ők melyik bőrgyógyász kollegával dolgoznak együtt, s annak a véleményét megkérdezni. Mindenképpen fényvédelem szükséges, a legerősebb – 50-es fényvédő használata, hogy tovább ne károsodjon a bőre. Leírása alapján esetleg Travocort kenőcs vagy a Lipicar termékcsalád készítményei közül tusfürdő és testápoló alkalmazása jöhet szóba, esetleg helyi vagy szájon keresztül adott antibiotikummal együtt. Tisztelettel: dr. Baki Márta"

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2020. május 22.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Szívritmuszavarra 100% kreatin...
Üdv! Kb. 8 éve reggelente 2,5 mg Bisoblockot szedek szívritmuszavarra. Néha nagyobb szívdobbanásom van, a gyógyszer előtt pedig hirtelen...
Prosztata eltávolító műtét után Emsella...
Prosztata eltávolító műtét után vizelettartási panaszokra megoldás lehet-e at EMSELLA kezelés?, Mennyi időn belül és milyen eredményekre...
Kismedencei fájdalom szindróma?
Tisztelt Doktor Úr! 69 éves nő vagyok és 10 hónapja vannak húgyúti panaszaim. Egy (látszólag) egyszerű hólyaghuruttal kezdődött, de a...
Sibo terapia folytatás
Tisztelt Doktorúr! Laktulóz h2 teszt pozitív, Terápia normix 3x2 12 napig. 1 hónap múlva a tünetek hasfeszülés puffadás visszatértek...
Rákszűrés eredmény kiértékelése
2026. július 10-én voltam rákszűrésen. Az eredmény: endocerv. átm. zóna hiányzik. Javaslat: ismétlés klinikai megítélés szerint. Tavaly...
Hüvelybemenet alatti repedés
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával kapcsolatban szeretném megkérdezni a véleményét: Június elején jelentkezett először a...