További aggodalmak

Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm a választ! (12.27. 19: 16) Pár dolog még nyugtalanít. Az egyik az égő érzés, szegycsont alatt, (de hátul is érzem a bordaivnél, ami étkezés után következik, illetve közben is. Bal oldali lüktetés (mell alatt kb) és gyors pulzus szintén azonnal jelentkezik. Kő érzés a gyomromban, köldök felé lefelé egészen. A jobb bordaív alatti feszülés is jelentkezik ilyenkor, -ami aztán balra vándorol-valamint a böfögés, néha remegés is. Kibírhatatlan görcsös fájdalom nincs, a hátamba viszont néha, mintha kést szúrnának. (nem mozgásszervi ok, kivizsgáltattam) Ezt a fájdalmat jobb lapocka mellett is érzem néha. (Nagyon figyelek arra H az étkezés lassú és nyugodt legyen) A fogyás is aggaszt és a, derék felé sugárzó fájdalom is. Hányinger és hányás nincs. A székletem pedig, mintha rendeződni látszana. Egyetért-e azzal, hogy ha a hasnyálmirigynek komoly baja lenne, az látszott volna már legalább a legutóbbi uh-n? Vagy a vérképemen. Ha ezek nem olyan tünetek, amik hasnyálmirigy eltérésre utalnak, akkor mik azok? Több, mint 3honapja tart ez az egész és úgy érzem nem jutok előrébb. Szeretnék már jól lenni végre és elhinni, hogy nincs komolyabb baj. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Plósz János válasza gyomorfájdalom témában

A hasi UH nem feltétlenül látja jól a hasnyálmirigyet, ezért érdemes egy hasi CT vizsgálatot kérni. A hasnyálmirigy betegségei általában étkezést követő hasi fájdalommal, étvágytalansággal, fogyással járnak (a betegek a fájdalom miatt keveset esznek). Az Ön esetében nem gondolnék súlyos hasnyálmirigy problémára, de ahogy írtam is, huzamosabb szigorú diéta mellett a hasnyálmirigy enzimtermelése jelentősen csökkenhet, akár emésztési elégteneséget okozva is, szóval a diéta fokozatos felbővítése mindenképp indokolt.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. december 29.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Epe-és gyomorfájdalom
Tisztelt Doktor úr! A problémám tavaly ősszel kezdődött. Azóta voltam gyomortükrözésen, ahol kiderült, hogy nyelőcsőfekélyem, rekeszsérvem van. Kaptam...
Visszatérő gyomorfájdalom
Tisztelt Dr.Úr! A problémám fél éve kezdődött. Hetente visszatérő gyomorfájdalmam van, olyankor görcsöl a gyomrom, gyenge, étvágytalan vagyok, ezt az...
Mit javasol?
Üdvözlöm! Kb 1.5-2-éve vannak panaszaim. Azóta egyfolytában orvoshoz járok, de nem sok sikerrel. Állandó Fáradtság, álmosság, Orrnyálkahártya...
Gyomortükrözés után
Kedves Doktor Úr! Korábban írtam Önnek altatásos gyomortükrözés utáni panaszaimról, amik sajnos azóta sem szűnnek, 2 hét elteltével. Ha megnyomom a...
Labor kielemzés
Tisztelt Doktor Úr! Édesanyámnak mostanában aggasztó gyomorfájása van időszakosan. Nem tudjuk sem evéshez, sem más dologhoz kötni! Az utolsó laboreredménye a...
Metaplasia intestinale
Tisztelt Doktor Úr! 2 éve kezdődtek a panaszaim puffadással, gyomorfájással, hasi diszkomforttal. Akkor végigjártam a rutin eljárásokat (gastroscopia...