súlyos fogyatékosság a súlyos mozgáskorlátozottság?

6 éves koromban gyermekparalízis betegségen estem át. Ennek következtében bal lábam önálló mozgást végezni képtelen. Tekintve, hogy életem folyamán szellemi munkát végeztem, rokkantsági fokozat megállapítását soha nem vettem igénybe, nem rokkantsági, hanem öregségi nyugdíjba vonultam. 1966-ban közlekedési nehézségeim miatt – orvosi vizsgálat alapján – engedélyt kaptam rokkant-kocsi vásárlásra. 2012-ben a 102/2011. (VI.29.) korm. rendelet alapján ismét orvosi vizsgálaton kellett megjelennem. A Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv szakvéleménye: Közlekedőképességében súlyosan akadályozott. Felülvizsgálat nem szükséges. Ma már 84. évemben vagyok. Korom előrehaladása magával hozza állapotom folyamatos romlását. Bot nélkül már nem merek járni. Lábam gyengesége következtében két esetben csuklóim törtek el, egyszer pedig jobb lábam három lábközépcsontja. Utóbbi saját lakásomban történt. Hogy leírt helyzetem miatt ápolót kaphassak, először a Járási Hivatalhoz fordultam, majd háziorvosomtól kértem állapotom igazolását. A Járási Hivatal csak a Súlyosan fogyatékos kategória megállapítása alapján hajlandó ezt megvalósítani, a háziorvos pedig ezt az állapotomat nem hajlandó igazolni hivatkozással arra, hogy a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv hivatott ezt meghatározni. Ezt a – fent leírt - határozatot kezében tartotta és elolvasta. Szerinte a fentebb leírt két kategória azért nem egyezik egymással, mert időközben megváltozott a rendelet. Ő a Tartósan beteg kategóriát állapította meg, melynek alapján a Jár. Hiv. ápolót nem alkalmaz. Ezért kérem szíves válaszukat.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Árki Ildikó válasza súlyos fogyatékosság témában

Tisztelt Kérdező!

Jogszabály értelmezésem szerint, a súlyos mozgáskorlátozottság az súlyosan fogyatékos állapot.

Hivatkozva a 335/2009 Kormányrendeletre, (amelyben a súlyosan fogyatékos állapotnak minősülő megbetegedések szerepelnek) , véleményem szerint, ha Önnél fennáll az egyik alsó végtag bénulása, és helyváltoztatását az alábbiakban részletesen leírt segédeszközök valamelyikével tudja kivitelezni, akkor ez súlyos fogyatékosságnak minősül.Háziorvosa, neurológus szakvélemény alapján is írhat dokumentációt, amelyet a Rehabilitációs Szakigazgatási Szervnek küldenek meg.

A 335/2009 Kormányrendelet szerint súlyosan fogyatékos az, aki:

(4) A Melléklet 4. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, aki önerőből tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes, mert a tömegközlekedési eszközök megállóhelyének megközelítése, a járműre történő fel- és leszállás, a szokásos méretű kézipoggyász vitele, a lépcsőn szokásos módon történő fel- és lelépkedés számára rendkívüli nehézséget vagy megoldhatatlan feladatot jelent, és/vagy

a) tartós állásra, fogódzkodásra, kapaszkodásra nem képes, illetve

b) testközeli és testtávoli segédeszközök (például kerekesszék, lépcsőlift, lépcsőmászó szerkezet, személyemelő, kádbeemelő, művégtag, járógép, két mankó vagy bot, gördülő járóka vagy járókeret) állandó, szükségszerű használatára rászorul.

(5) b) végtag részleges vagy teljes bénulása: az izomfunkciók olyan mértékű csökkenése, amely legalább 50%-os mértékű tartós funkciókiesést, használati zavart okoz;Üdvözlettel. dr. Árki Ildikó jogi szakokleveles orvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő
Kérdés: 2014. február 06., 11:15; Megválaszolva: 2014. február 07., 16:35
Kérdések és válaszok: Egészségügy
Nehéz légzés
Jónapot! 21 éves 2 gyermekes anyuka vagyok 2 hete kb azt vettem észre a szívem erősen kalapál nehezen veszek levegőt néha hol az orromon nem tudom...
Általanos k
Jó Napot Kívánok, az előző válaszra írok reagálok elhihetti nem jó fizikai és lelki egészség ben vagyok mostanában 28 évesen, sajnos ennyi...
Kis mennyiségű alkohol után is...
Tisztelt Doktornő! Olyan problémám lenne, hogy már többször fogyasztottam alkoholt ezelőtt de nem túl nagy mennyiségben, volt mikor inkább közepes...
Lelet értelmezés
Tisztelt Doktornő! Ma voltam kardiológiai vizsgálaton. A leletből egy mondatot nem értek: “Hepar, lien nem maius” Ez rosszat jelent? Csak mert...
Szüzesség
Kedves Doktor Úr! Érdeklődni szeretnék, hogy mielőtt a barátommal először lennénk együtt, még nem volt senkivel kontaktom, igaz lenne az, hogy...