Rexetin

Lassan már fél éve szedem a Rexetin nevű gyógyszert, amit azért írtak fel, mert 1 hónap alatt 10 kilót fogytam (160 cm magas vagyok és 50 kg voltam) jelenleg napi 1, 5 tablettát kell bevennem. Mivel még fiatal vagyok az érdekelne nem káros e nekem ez a gyógyszer? Valamint még az is érdekelne, hogy hogyan tudnám vissza hízni eredeti súlyomt (eddig mindössze 2 kg-ot sikerült felszednem). Rendesen étkezem és igen nagy, mennyiségű ételt fogyasztok. Sajnos dohányzom is, ön szerint emiatt nem hízok? (1, 5 éve dohányzom rendszeresen, napi 1 dobozzal). Válaszát előre köszönöm, minden jót!

Dr. Veress Dóra válasza súlyvesztés témában

Kedves Kérdező! Leveléből nem, derül ki, hogy kivizsgálták-e a Rexetin beállítása előtt. Ilyen mértékű fogyást okozhat pajzsmirigy vagy más endokrín betegség is, így ha eddig nem történt meg, akkor mindenképp érdemes lenne kideríteni, hogy pontosan mi is okozott Önnél ilyen mértékű súlyvesztést! A nagy, mennyiségű étel fogyasztása melletti minimális gyarapodás is hormonzavarra utal. A szedett hangulatjavító egyébként nem tesz kárt Önben, nem lesz hosszú távú következménye annak, hogy most gyógyszert szed. A dohányzás csökkenti az étvágyat, így legfeljebb ilyen módon járulhat hozzá a jelenlegi súlyának a megtartásához.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. május 17., 19:45; Megválaszolva: 2011. május 20., 22:20

Kérdések és válaszok: Depresszió

Vélemény kérése
Tisztelt Doktornő! Korábban irtam már Önnek 4 hétig szedtem a Yarucent 15 mg-ot este és napközben a Frontin 0.25-ös. Abbahagytam 1 hete a gyógyszert (orvosi...
Szorongásos tünetek felerősödése
Tisztelt Doktonő! Január 20-án szorongádos depressziót állapítottak meg nálam, ami alvászavarba, étvágytalanságba reggeli remegésbe nyilvánult meg. Felírták a...
Alvászavar izomrándulásokkal
Tisztelt Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 2022., december elején volt egy hasmenéses vírus a családban, utána, december 20-án én elkaptam a...
Gyógyszer függőség, Mi a megoldás?
Üdv, Édesanyámról van szó, aki sajnos mély, depresszióban szenved. A házi orvosa felírja neki a Xanaxot, amit minden nap szed több pirulával és mellé a...
Gyógyszer adagolás bipoláris depresszó...
Tisztelt Dr. Pálvölgyi Rita! A feleségemnél 10 éve melldaganatot diagnosztizáltak megműtötték, utána bipoláris depressziót állapitottak meg. A mostani...