• Nem normalizálódó vércukor-értékek, folyamatos fogyás

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktornő! Egy éve diagnosztizáltak cukorbetegséggel (a testsúly-vesztés és a túlzott folyadék fogyasztás jelezte), 24- és 33 mmol/L értékeket mértünk. Ennek megfelelően inzulin terápiában részesültem (Insuman Rapid és Bazal, plusz Merckformin XR 500 2*), ami egy hónap után normális értékeket eredményezett. Mivel a bevitt inzulint minimálisra csökkentettem (4-4-4 Rapid és 8 Bazal), az orvosom javaslatára gyógyszerre váltottam 3 hónap elteltével (HgbA1c: 6,2), 2*1 Galvus (50mg) plusz továbbra is a Merckforin. Ez a kombináció egy hónap után emelkedő értékekhez vezetett, így három hónap után ismét váltás, ezúttal Suliqua extra hatású inzulinra. Szintén három hónapig használtam ezt a Merckformin mellett, de az értékeim ugráltak a tartott diéta ellenére is. Így egy hónapja ismét váltás, azonban most az eredeti felállásra (Insuman). Most ismét azt tapasztalom, amit az első 1-3 hónapban, miszerint el kellett kezdenem mind a gyors, mind pedig a bázis inzulinom csökkentését, mert egyre többször és egyre közelebb kerülök a hypo-állapotához. A kórtörténetem dióhéjban ennyi, sajnos vizsgálatokról nem tudok beszámolni, mivel az első orvosom sem antitest-vizsgálatot, sem C-peptid-et nem írt ki, most pedig hirtelen váltottunk a négyszeri inzulin beadásra, így a mostani orvosom azt mondta, egy C-peptid vizsgálat feltehetőleg nem mutatna pontos eredményt. A dietetikus az alkatomra való tekintettel egy magas (270gr-os) ch bevitelre adott javaslatot (jelenleg kb 60 kg a testsúlyom), ezt az eltelt egy évben 100%-osan betartom, viszont tovább csökken a súlyom, ami már abban is megnyilvánul, hogy a ruhaméretem egy számmal kisebb lett (M-es volt, ami felsőket tekintve már S-es, szóval nem túl előnyös, főleg egy férfinak). El is érkeztem a kérdéseimhez: A fent leírtak figyelembe vételével egyet lehet érteni az 1-es típusú cukorbetegség diagnózisával? Ön milyen kezelési módot, illetve milyen vizsgálatokat javasolna (amit az orvosom elé tudnék tárni). Illetve a diétámat mivel tudnám kiegészíteni, ami nem befolyásolná nagy mértékben a vércukorszintem, mégis segítene megállítani,vagy enyhe hízásba átfordítani a fogyásomat. Bár igyekszem rendszeresen sportolni, edzeni, mégis gyakran nincs hozzá energiám, így emiatt is fontos lenne plusz energiát bevinnem. Válaszát előre is köszönöm: Vincze Gábor

        Dr. Tänczer Tímea válasza a fogyás, 1-es típusú cukorbetegség témában

        Kedves Vincze Gábor! A leírás alapján valószínűsíthető az 1-es típusú diabétesz, de megerősítéshez valóban szükséges az ön által leírt vizsgálatok. Antitestek mérése is szükséges lehet, ez megerősíti a diagnózist, de kizárni egyértelműen a negatív eredmény nem zárja ki. Érdemes egy C peptid és egy vércukor pár meghatározása, ez független a külső inzulintól. Ha az inzulin adása, és már 10 alatti vércukor értékek mellett sem áll meg a fogyás, akkor egyéb betegségek (endokrin betegségek, cöliákia, és a daganatos betegségek is kizárandóak). A magas CH bevitellel nem értek egyet, ezt sportolás mellett is 200-220g körül maximálnám. 3 hónap után van lehetőség a saját inzulin működéséhez hasonlóbb inzulinokra áttérésre is. Üdvözlettel: Tänczer Tímea

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2019. december 07., 19:08; Megválaszolva: 2019. december 09., 17:16

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktornő/Doktor úr! 2020.07.16-án született meg a kislányom. A várandósság alatt kialakult nálam a terhességi cukorbetegség. A 24. heti kötelező terheléses cukorvizsgálaton a 120 perces értékem 7,9 lett. Korábban pedig enyhe...
        Tisztelt Válaszadó! A 16 éves unokaöcsémnél 2. osztályos, vagyis 7 éves korában diagnosztizálták a cukorbetegséget. A jelen tünetek meg kb. március-április óta állnak fent. Ortopédián 4, reumatológián 3 alkalommal (legutóbb éppen az...
        Tisztelt Doktornő! Olyan problémám lenne, hogyha nem eszem 2-3 óránként, elkezdek remegni, gyengülni, homályosan látni stb. A városomban járok belgyógyászhoz, aki csináltatott 2 lépéses terheléses vizsgálatot + inzulint is nézte. Azok...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A 24 öcsémnek a napokban diabéteszes kómája volt. 6 éve inzulinos cukorbeteg, nagyon odafigyel a táplálkozásra, rendszeresen sportol, betartja az injekciókat stb. Tegnap mégis véletlenül 30 egység inzulin helyett...
        Tisztelt Doktornő! Fél éve nem esek teherbe, ezért végeztettem el egy átfogó vizsgálatot, melynek többek között a terheléses vizsgálat is része volt. Érdeklődni szeretnék, hogy ennek eredményei mire utalnak, fennáll-e IR, szükség van-e...
        Édesapám cukorbeteg, azt hiszem kettes típusú. Az utóbbi héten háromszor edett le 1,9 körülire a vércukorszintje, miközben sem evés, sem ivás terén nem volt semmi váratlan. Elméletileg jó orvoshoz jár, de eü-s rokon javasolta, hogy váltson...
        Tisztelt Szakértő! Nagy fokú stressz, szorongás, tűfóbia, vérvétel eredményétől való szorongás emiatt egész éjszaka álmatlanság, gyomorgörcs, megemelheti az éhomi vércukrot egészséges embernél, ha igen akkor mennyivel? Köszönöm...
        Tisztelt Doktornő! A napokba inzulinrezisztencia vizsgálaton vettem részt. 160cm vagyok 57 kiló A kérdésem, hogy a terheléses eredmény jónak számít-e vagy IR beteg vagyok? Vércukor 0 4,10 mol/l Vércukor 60 7,20 mol/l Vércukor 120 6,60...
        Tisztelt Dr.nő/Dr.úr! Édesanyám lábfeje ,főleg az ujjak vörösek,és fekete, száraz ,foltok jelentek meg a lábujjakon.Orvoshoz nem hajlandó menni főleg a kialakult járvány veszély miatt.Hová forduljunk,hogyan kezelhető a...
        Tisztelt Doktornő! A problémám tavaly novemberben kezdődött, amikor is egyfajta gyengeséggel járó szédüléses rosszulléteket tapasztaltam és ezek azóta is fennállnak. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem annyira forgó jellegű...