Seborrhoeás dermatitis betegségem van. Van erre valami gyógymód?

Hajas fejbőrömön, fülem mögött homlokomon van. Volt a köldökömön is, de azt a Diprosalic 2-3 napon belül elmulasztotta. Voltam már vele SZTK-ban és magán dokinál is, de valahogy nem akar elmúlni, sőt enyhülés sem látszik: (Az SZTK-ban felírták a Diprosilac oldatot, az valamit használt, de nem múlt el tőle teljesen. A magándoki felírt valami kutyvaklékot, mert azt mondta a Diprosalic nagyon erős. Mondhatom ez még úgy sem enyhítette a panaszokat. Felírta a Nizoral sampont, az meg semmit nem használt. Zsíros hajam, ezért most a WU2 sampont használom.

Dr. Bodnár Edina válasza seborrhea témában

Kedves Kérdező! A hajas fejbőrre meg lehetne próbálni a, Detergens sulfuratum sampont, ill. a Diprosalic oldatot tudom ajánlani. A homlokra pedig meg lehetne próbálni a Micetal krémet és a szalicil-kénes hydrophil kenőcsöt. Ha ezek mellett sem javulnak a tünetek, akkor szisztémás itraconazolt ajánlok.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2009. július 02.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Melanomával kapcsolatos vizsgálati...
Tisztelt Doktornő! Kérem szépen szíveskedjen segítséget nyújtani az alábbi vizsgálati eredményeim értelmezésében (szeretnék eligazodni a...
Steven Johnson szindróma előfordulhat?
Tisztelt Doktornő! Évek óta szedem a gyógyszereim, ami fájdalomcsillapító, Nurofen 200 mg és Deluxetin Teva 30 mg 2-szer 1 tabletta,...
Milyen bőrkiütés?
Üdvözlõm! Két hete piros nagy fotokat észleltem bal oldal mell alatt, melyek szúró fájdalommal járnak, környező fehér terület duzzadt,...
Leégetett "anyajegy" miatti aggodalom
Tisztelt Doktornő! Egy olyan problémám lenne, hogy egy jó pár éve megjelent a bajszomnal a szám felett egy elsőre eléggé bőrszínű átlátszó...
Kellemetlen testszag
Jó napot kívánok! Mi lehet az oka, hogy rendszeres tisztálkodás ellenére (reggel-este) kellemetlen szagot árasztok (Trágya szag)...
Kipirosodott makk és herék
Néhány hete kezdtem el úszni. Nemrég jelentkezett pirosság a heréimen és a makkomon. Eleinte volt kis égő érzés, de már elmúlt. Másik...