Korpa, száraz bőr

Kedves Dr. Bodnár Edina! A tavalyi nyár vége óta rendszeresen korpásodik a hajam. Néha javul a helyzet, néha rosszabbodik. Idén május környékén volt a legrosszabb állapotban a fejbőröm, már-már körömnagyságú bőrdarabok hullottak a hajamból fésülködés közben. Sokszor viszket a fejbőröm, főleg a fejbúbom környékén, illetve a fülem mögötti területeken. Néha vöröses elszíneződést is látok rajta, bár ez ritka. Próbálkoztam házi praktikákkal, voltam bőrgyógyásznál is, de sajnos nem sikerült hosszan tartó javulást elérnem. Az arcbőröm és a kezeim is gyakran szárazok, ezt szerencsére tudom kezelni. Egyetemista vagyok, sokszor nagy a stressz körülöttem. Mivel - sajnos - hajlamos vagyok a maximalizmusra, ezért gyakran boldogtalannak érzem magamat a saját magammal lévő elégedetlenségem miatt. Az utóbbi időben észrevettem, hogy kétoldalt elkezdett ritkulni is a hajam, ami tovább rontja a lelkiállapotomat (a családomban nem jellemző a kopaszodás) . Lehet, hogy ezzel áll összefüggésben a problémám?, Hogyan tudnék tartós eredményeket elérni? Többnyire 4 naponta mosok hajat, de mostanában megint jobban korpásodik a fejbőröm, így kénytelen vagyok háromnaponta hajat mosni, különben nem múlik el a 2. nap után rendszeresen jelentkező, kínzó viszketés... Schauma, Helia és Head & Shoulders samponokat szoktam főleg használni, mindegyikből "natúr" verziókat. Kérem véleményével/tanácsával segítsen nekem megszüntetni ezt a végtelenül kellemetlen "betegséget". Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bodnár Edina válasza Fejbőr témában

A fejbőrén levő problémát ún. seborrhoea vagy pikkelysömör okozhatja. Mindkettőt súlyosbíthatja, illetve hajhullást okozhat a stressz. Először is próbálja meg a Nizoral sampon alkalmazását. Ha ez nem segít, akkor forduljon személyesen bőrgyógyászhoz receptre felírható készítmények miatt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2015. november 27.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Mi lehet?
Jó napot Doktornő. Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy kb fél éve egy apro seb szerű folt jelent meg a hajas fejbőrön, ami nem múlik el...
Fejbőr, ég, néha viszket.
Tisztelt Doktorúr. Érdeklődném mi okozhatja a fejbőrömön a kb fél éve tartó égő érzést. Néha intenzívebb, néha kevésbé intenzív. Izzadás...
Visszatérő fejbőr problémák
Tisztelt Doktornő! 13 éves fiam visszatérő fejbőr problémái miatt fordulok Önhöz. Kb. szeptember óta küzdünk kisfiam fejbőr korpája,...
Melef duzzanat a fejtetőn
Tisztelt Doktornő! Édesapán fejének tetején, kicait hátrább a kutacstól, van egy pukli. Tenyerem mélyedését tölti ki és 3-5 fokkal...
GYulladt csomók a fejen
A fejemen redszeresen fájdalmas csomók jelennek meg, kb félkör alakba több. Mikor 1 begyullad, tűhegynyi fájdalom jelentkezik majd kb 1...
Nedvedző fejbőr
Kedved Doktor! Tudniillik ammóniaerzekeny vagyok és így ammónia mentes hajfestekekkel festettuk a hajam. Sajnos egyszer a fodrasz elszúrta...