Miképp kezelhető a Seborrhea? Kell-e belső okokat keresni?

29 éves vagyok, mintegy fél évvel ezelőtt, életemben először, súlyosan begyulladt az arcomon a bőr. Vörös, később viszkető, égő, feszülő foltok jelentek meg rajta. Az első bőrgyógyász, akit felkerestem, seborrheát diagnosztizált és szteroidos kenőcsöt javasolt (advantan). Azóta 2-3 hetente hullámzó lefolyással begyullad a bőröm, hasonló, de nem mindig teljesen egyforma és nem mindig pontosan ugyanott jelentkező tünetekkel (kivétel nélkül az arcomon, de időnként "költözik" egyik részről a másikra.) Nagyon kellemetlen, most már viszkető érzés is társul hozzá, s a gyulladt foltok a második-harmadik nap után száradni kezdenek, amely száradásokat nem tudom semmivel sem kezelni. Ezidáig 7 bőrgyógyászt kerestem fel, köztük nevesebbeket is, kivétel nélkül mindenki azt mondta, kenjem szteroiddal, ezt a bőrbetegséget nem lehet kezelni. Csak tünetileg enyhíteni. Bár első sorban a hagyományos orvoslásban hiszek (édesapám, nagybátyám és nagyapám is orvosok), most mégis alternatív gyógymódokon is gondolkodom. Természetgyógyász ismerősöm szigorú diétát javasolt (tej, cukor, finomított liszt stb. mentes) . 90%-ban 2 hónapja tartom a diétát, de egyelőre nincs változás. Az emésztésem rendben van, viszont gombás fertőzésekre és a felfázásra hajlamos vagyok. A körmöm és a hajam minősége romlott az elmúlt években. Nem tudom, ezek között a tünetek között lehet-e összefüggés. A világ végére is elmennék, ha tudnám, ott vár rám a megoldás.

Dr. Tóth Gyöngyi válasza arcbőr témában

Sajnos végleges megoldást nem tudok javasolni, csak tüneti kezelést, mivel ez genetikai, alkati dolog. Diétával biztosan nem tud változtatni a tüneteken, és valószínűleg nincs összefüggés a köröm, haj tünetek között sem. Nagyon fontos a megfelelő hidratálás gyógyszertárban kapható Cremor aquosus vagy La Roche Kerium D. S. krém használatát javasolnám rendszeresen és ha nagyon tünetes hígított szteroidos+gombaellenes kevert (bőrgyógyász által felírt) gyógykrém használatát. A szteroidos krémek használata arcra nem javasolt folyamatosan elhúzódóan, mert számos mellékhatás jelentkezhet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. július 02.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Faggyúciszta?
Tisztelt Doktornő! Az arcomon a képen látható duzzanat található. Többször is előfordult már ilyen az arcom különböző részein. Hosszú idő után fakadtak ki,...
Ciszták az arcomon. Mi a teendőm?
Tisztelt Doktornő! Már 2 évvel ezelőtt egyszer megtörtént, s most újra kiújultak az arcomon. Nagy piros gumók, amikre akkor és most is azt mondták, hogy...
Hámlik a homlokom és fejtetőm és...
T. Doktornő! Tudom, hogy megtekintés nélkül nehét válaszolni, de hátha mégis.. A homlokom és a fejtető egyrésze hámlik és viszket. Feltehetőleg a korábbi...
Hosszú ideje fennálló ótvar
Üdvözlöm! Kb. 2, 5 éve vannak ótvar tüneteim (bőrgyógyász diagnózisa). Csak az arcomon jön, egyszerre max 1-3 db. pirosas, viszkető folttal kezdődik, majd a...
Kiűtéses arcből
Már több, mint egy éve apró piros pattanásszerű foltok jelennek meg az arcbőrömön. Az allergológus locoid kenőcsöt írt fel, ami használt is egy ideig....
Alváshiány - arcbőr
Tisztelt Doktornő! Két éven át volt alvásproblémám, ennek következtében sokat változott az arcbőrőm, a szemem alatt karikák, a korábbi orca megnyúlt,...