Arcszőrzet-gyulladás

Üdvözlöm! A problémám, hogy igen erős, sűrű arcszőrzettel rendelkezem. Az állam környékén olyan vastagon nőnek a szőrszálak (egy szőrtüszőből sok vékony szál) , hogy frissen borotválva is erősen, sötét pontoknak látszanak, ami esztétikailag nem a legideálisabb. Borotválkozás után, és gyakran borotválkozás nélkül is erőteljesen begyulladnak, tömör tapintású mélyen bőr alatti duzzanat, melyek legtöbb esetben akár egy hétig is megmaradnak, gyakran hegesedéssel gyógyulnak. Bőrgyógyászom felírt valami krémet aminek sok hasznát nem vettem illetve azt mondta majd kinövöm. 27 éves férfi vagyok. Emellett a probléma mellett erőteljesen előrehaladott kopaszodásom van és erős testszőrzetem. Tanácsait előre is köszönöm.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Tóth Gyöngyi válasza szőrtüszőgyulladás témában

Tisztelt Kérdező!

Valószínűleg alkatilag, genetikailag ilyen erősebb szőrzetű, ami ellen nem lehet mit tenni. Az arcszőrzet területén jelentkező gyulladás mértékétől függően vagy helyileg alkalmazható antibiotikumos ecsetelőt vagy antibiotikum szedését javasolnám.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. november 29., 11:55; Megválaszolva: 2012. december 02., 13:49
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Mitől lehet?
Lábamon a szőrzet ritka, és úgy tűnik mintha a szőrtüszők be lennének gyulladva. Nem új keletű a probléma, csak eddig nem foglalkoztam vele. Nem...
Seb a női nemi szerven
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! 3 hete epilálás után kialakult egy vöröses seb a bikivonalon, bal oldalon, közép tályt. Először olyan volt mintha egy...
Piros dudor - Mi lehet?
Tisztelt Doktornő! 6 hete egyik napról a másikra mikor felébredtem a péniszem tövénél egy kis pirosas pukli keletkezett. Pár nap múlva mikor...
Begyulladt szőrtüsző?
Kb. 2 hónapja begyulladt egy szőrtüszőm a bikinivonalon szőrtelenítés után. Próbáltam kinyomni de nem sikerült, 1 hét alatt folyamatosan nőtt, és...
Pattanás genitálián
Először szőrtelenítést követően jelent meg a nagyajkakon pattanás szerű elváltozás (feltehetően szőrtüsző gyulladás) , majd a...