Sajtos-mustáros karfiol csőben sütve recept

Ételtípus: Főétel Nehézség: Nehéz

Diéta: Vesebetegség, Tojásmentes, Mogyorómentes, Cukormentes

Hozzávalók:

  • 1 közepes méretű karfiol
  • 10 dkg póréhagyma
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 ág zsálya
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál magos mustár
  • 3 evőkanál liszt
  • 4 dl tej
  • 10 dkg reszelt trappista sajt
  • bors

Elkészítés:

A karfiolt vágjuk négyfelé, zsenge zöld leveleit is hagyjuk rajta. Mossuk meg alaposan, majd forrásban lévő sós vízben főzzük 5 percig. Szűrőkanál segítségével szedjük ki, és csepegtessük le jól. Egy lábasban forrósítsuk fel a vajat, adjuk hozzá a finomra összevágott póréhagymát, és az összecsapkodott zsályaleveleket is, majd pároljuk néhány percig. Szórjuk rá a lisztet, keverjük jól el, majd kis adagokban, állandóan kevergetve öntsük hozzá a forró tejet. A sűrű mártáshoz adjuk hozzá a mustárt és a reszelt sajtot. Ízesítsük sóval és darált feketeborssal, majd forraljuk jól ki. Egy kisebb méretű tűzálló tálat kenjünk ki olívaolajjal, tegyük bele a megfőzött karfioldarabokat, vonjuk be a mustáros mártással, majd előmelegített sütőben, 20-25 percig 160 fokon addig süssük, míg pirosra pirul.

Hasonló receptek

Céklafőzelék

Főétel, Közepes

Fogyókúra, Tojásmentes, Tejmentes, Laktózmentes, Mogyorómentes, Cukormentes

Tejszínes tészta spárgával és csirkemellel

Főétel, Közepes

Fogyókúra, Tojásmentes, Mogyorómentes, Cukormentes

Húsgombócok fehér mártásban

Főétel, Közepes

Fogyókúra, Mogyorómentes, Cukormentes

Új keresés

Válasszon diétát: