• Egy visszeres nő története
        WEBBeteg blogja

        Vissza a futáshoz

        Most mit is mondjak? A futás. Nekem rengeteget segített, lefogyni és lelki egyensúlyom megtalálásában is. A visszereim nem szerették ennyire. Mivel azonban a munkám nem változott, kénytelen voltam csinálni valamit, és fiatal koromban is a futás volt a kedvencem. A kilók maguktól nem mentek le, és a túlsúly, meg az ülőmunka megtette a hatását: a kis kezdődő visszérből komolyabb lett. Mire 35 lettem, tényleg vastag, kidagadó erek jelentek meg a lábamon, arról nem is beszélve, hogy az érzés sem volt éppen fényes. Kikértem egy orvos tanácsát, aki a visszerek kapcsán azt mondta, hogy elkerülhetetlen lesz a műtét, de javíthatok az állapotomon, és a gyógyulási esélyeimen, ha leadom a 10 kilót és kicsit kondiba hozom magam. Megbeszéltem vele a futást is, nem veregette meg a vállam, inkább az úszást javasolta. Mondtam neki, hogy felejtsen el, nem tudok olyan biztonsággal úszni, inkább kocogok. Azért ne higgye senki, hogy könnyű menet volt. A lábaim már cseppet sem hasonlítottak, a valamikori „gazellára”, és eleinte rendkívül fájdalmas volt. Arra, hogyan birkóztam meg a fájdalommal, a szépséghibákkal az (most már) elkerülhetetlen műtét előtt, majd a következő napokban.



      • Blog leírása

        A visszeresség sokak problémája, és az enyém is. Már 30 évesen is csak félve vettem fel szoknyát, mert úgy éreztem, hogy mindenki a lábaimat nézi.
        Látogatás: 55676 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Archívum

      • Hirdetések