A LÉLEK SEBEI

Mivel túl sok olyan csoportosulás is zászlajára tűzi ezt, amik világnézetileg elfogadhatatlanok számomra,nem szívesen hangoztatom, de mégis el kell ismernem, mert számtalanszor szembesülök vele, hogy (na végre, hogy ideértem mondandómhoz):  a magyar nyelv tényleg csodálatos. Ez a tény persze tudományosan is alátámasztott, állítólag a legérzékenyebb nyelvek közé tartozik. Vagyis rém plasztikusan képes kifejezni fogalmakat, történéseket.

Azt mondjuk például, ugye, hogy "felfakadnak lelki sebeink." És igen, pontosan ahogy a "rendes" sebek nyílnak meg. Egy varrasodás valamilyen vérző sérülés fölött keletkezik. Eltakarja ugyan az alatta levőket, rárakódik azokra, sőt egyre vastagabb réteget borít rájuk, egy védőburkot, de elég egy apró kis vágás, a felszín véletlenszerű megkarcolása, hogy újra kibuggyanjon a vér és újból fájdalmat éljük át, esetleg az eredetinél sokkallta mélyebbet is. Hát nem dettó így működik a lélek is?

Egy csomó szart belegyömöszölünk lelkünk különféle bugyraiba, rálapátolunk több mázsa homokot, betemetjük,  és még jól be is döngöljük, mert azt hisszük,hogy így, elrejtve, betaposva ártalmatlanná válnak. Még akkor is tartjuk magunkat ehhez a jól eső önáltatáshoz, ha jó párszor szembesülünk vele, hogy mennyire nem így van, Elég egy picike sérelem, hogy feltörjön mindaz a szemét, amit egyébként gondosan és tiszta jószándékkal eltemettünk magunkban.

Ebből a litániából már bizonyára kiderült, hogy tegnap nekem is felszakadt. Attól kerültem ilyen filozófikus hangulatba. Legalább volt egy kis változatosság.Olyan uncsi már ez az örökös pánikolás. Milyen jó, hogy lelki sebek is színezhetik a pánikság egyhangú szürkeségét!