AZ ÉN DÉVA-VÁRAM

Elképesztő, ahogy packázik velem ez a nyavalya. Néha egészen jól vagyok. Úgy érzem, minden oké. Váratlanul tör rám a "jóllét", zavarba ejtően,  nem is tudok vele mit kezdeni, mert azért folyamatosan gyanakvó vagyok, várom, mikor csap le rám az újabb roham. Olyan is megtörtént már, hogy elbíztam magam, azt gondoltam, nekem már kutya bajom, amikor aztán mégis csak beüt a krach, egy váratlan tornádó formájában, és elsodor minden addigra felépített reményt. Az "én déva-váram", így nevezem a jelenséget. Fölépítek valami támaszt, valami használhatónak vélt erődítményt magamban, már-már odáig is elérek, hogy elhiszem, és akkor összedől minden, egy durva, erőszakos támadás következtében. Ripityára törik az egész. Az egész addig felépített váram darabjaira hullik szét. Épp mint a balladában:amit rakok délig, lehullik estére, amit rakok este, lehullik reggelre. 

Így volt ez ma is. Egészen prímán éreztem magam. Örültem a napnak, annak, hogy jó bizonyítványa lesz a lányoknak, annak, hogy hamarosam mehetünk nyaralni és ehhe hasonlók. Egy ezoterikus boltban voltam, a ruhák között válogattam és szinte már olyan voltam,  mint a többi normális ember, amikor rám tört a rosszullét. El kezdett zúgni a fülem, olyan erős properrel forgott az agyamban, hogy beleszédültem, és csak nagyfokú koncentrációmnak köszönhettem, hogy nem estem össze.

Majdnem mindig tartok magamnál erős cukrot, vizet,rágót, ezek sokat segítenek, de most pechemre a dolgozóban hagytam a táskám, csak kiugrottam a közeli butikba.Így hát semmi segédeszközöm nem volt, csak a tudatom. Az összpontosítás képessége. Arra, hogy egybe maradjak, hogy ne húzzon magával az az örvény, ami olyan vészterhes sebességgel kavargott alattam.