VÁLÁS UTÁN

Amikor először kaptam xanax-ot, próbáltam elrejteni mindenféle helyre. Ennek az lett a vége, hogy vagy nem tudtam hirtelen, hogy hova is dugtam legutóbb, vagy olyan lehetetlen helyet találtam számára, aminek a megközelítése kész tortúrával járt.

Rettegtem attól a lehetőségtől, hogy valaki a családomból felfedezi, nem akartam senkinek sem elmondani a "titkot". Amikor éppen el kellett számolni az időmmel,akkor mindig azt hazudtam, hogy a fogorvoshoz megyek. Szerintem nem létezik annyi lyukas fog, amennyit én betömettem abban az időszakban, de hál'isten, senki sem fogott gyanút.

A volt férjem még most sem tud a kálváriámról. Igazából még nem is váltunk el.Csak elszeparálódtunk egymástól. Ami azért már egy fokkal jobb, mint a hajdani összezártság. Amikor a "vagyont" szétosztottuk (ami kissé nagyképű kifejezés, tekintve, hogy azt az egy szem lakásunkat takarja, amit nagy nehézségek árán tudtunk csak eladni), kétfelé mentünk. Sikerült tizenkét millióért kiárusítani otthonunkat. Én kaptam belőle hét milliót, ő ötöt. Mi elköltöztünk egy kisebb alapterületű és rezsijű lakásba, a különbözetre kölcsönt felvéve. Ő viszont az albérletet választotta, mondván, hogy ennyi pénzből csak egy kutyaólra futná.

Szóval két helyen lakunk, de ő minden nap beszélget a lányokkal, hétvégenként pedig felhívom ebédelni, hogy emberi módon tarthassuk a kapcsolatot. Meg sajnálom is egy kicsit. De van egy fő ok, amiért nem szakítottam meg vele minden kapcsolatot. Félek a kiborulásaitól, attól, hogy rosszul hat a lányokra. Hogy tovább sebződnek. Vagyis afféle preventív jelleggel ebédeltetem hétvégenként.