A Drogbáró babája - Egy szürreális hétvége

-Legalább...védekeztetek?... - tettem fel a kérdést rég nem látott barátnémnak két "dejólnézelki" és "milyennagylettagyerek" között.

Elállt a lélegzetem. Láttam a tekintetében a választ, de nem akartam elhinni.

-Évi...védekeztetek?-kérdeztem nyomatékosabban-majdnem ordítva.

-Nem...-potyogtak barátnőm könnyei. -De én ugye nem? Ugye nem lehetek.. AZ?...

Tenyerembe temettem az arcomat. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutottam. Gyerekkori barátosném-igazi nagy túlélő, Skorpió, szinte gyerekfejjel szült, túlélt egy komoly nőgyógyászati betegséget, kikeveredett pár depressziós epizódból, pánikrohamból, egy csúnya válásból, rengeteg sikertelen kapcsolatból, munkahelyről - épp azelőtt mesélte, hogy egy "igazi" drogbáró babája volt pár hónapig... mesélt arról, hogy hogyan szívták előtte a kokaint, tekerték a füvet, adták-vették az anyagot... (már ekkor nem jutottam szóhoz a döbbenettől, nem akartam elhinni...) a srác hol agresszív volt, hol hallucinált...

-De velem mindig kedves volt... - mentegette a pasast Évi, amikor kérdőn néztem rá.

-Ja...-motyogtam magam elé.Hogy a két hónap alatt nem sikerült elérni, hogy megverje, vagy épp csak elkerülte...ki tudja...

-Az isten áldjon meg!Van egy 14 éves lányod...hogy mutatsz neki példát?!-kiabáltam magamból kikelve,de barátnőm agyáig már semmi nem ért el.

-Akkor lehet, hogy AIDS-es vagyok?-jajgatott.

-AIDS-es nem, esetleg HIV-pozitív..de hát hogy nem jutott eszedbe?..

Villámgyorsan a gép elé ültünk, és megkerestem neki mindent, ami kellett. Tudtam, hogy a kisvárosban, ahol én is felnőttem, nem ment volna el szűrésre, de még a közel levő megyeszékhelyre sem, ezért felajánlottam neki, hogy jöjjön fel egy napra hozzánk, elviszem az ÁNTSZ-hez, és levetetjük a vért...

-Ange...-kérdezte szipogva-Te nem lehetsz az?

-Úristen...figyelj, én kilenc éve nem voltam pasival...-válaszoltam. -Azóta meg csak hosszútávú, monogám kapcsolataim voltak....de ha megnyugtat, én is levetetem.

-Én...csak...én csak azt hittem, hogy valaki végre szeretni fog...

Jéggé dermedt a szívem. Íme, méltó "párom", aki egy morzsa szeretetért a lelkét is eladja. (És íme az eredménye...) Szinte magamra ismertem. Ismerem a lányát is, szép kislány, akinek túl korán kellett felnőnie. Évinek sokszor nem volt kivel megbeszélnie a problémáit. A  lánya látta már benyugtatózva, szétcsúszva az anyját,sokszor éltek napról-napra, Évi most épp egy kocsmában dolgozik, ahol hol késelnek, hol hánynak, hol őt zaklatják. Sosem volt annyi ereje, hogy kis városkánkból eljöjjön... én legalább ezt megtettem.

Szürreális szombat este volt. Nem mertem magára hagyni, csak hajnal felé, amikor már én is alig álltam a lábamon..."Nincs kit felhívj, hogy itt aludjon?"... "Nincsenek itthon barátaim...csak te vagy, és te se itt."

Végre megnyugodott, én pedig hazamentem. Megbeszéltük, hogy februárban feljön hozzám, és végére járunk a dolognak. "Nem dughatod a fejed a homokba-nem engedem, érted?!"-mondtam. 

Felosontam a lépcsőn, bebújtam Kölyök mellé az ágyba. Puha volt az arca, meleg. Még álmában is éreztem a szeretetet, ami belőle áradt. Félfordulatban rámrakta apró, harminchetes tappancsát, és hozzámbújt. Álomittasan mosolygott rám. "Hazajöttél végre..." motyogta, aztán rögtön vissza is aludt. "Igen, haza.."-mondtam. "Hazajöttem, és igyekszem nem elmenni többé..."

Igen, miatta. Sokszor terhes, sokszor sok,sokszor átok:)), de miatta nem mehetek el. Néha szeretném, hogy elengedjen, de nem teheti. Neki csak én vagyok,és azt hiszem, sosem bocsájtana meg nekem... talán én sem magamnak.

H.K. igyekszik... nem ígér semmit, viszont minden szeretetmorzsát köszön...

Mindenkinek.