Gyereknap

Ma tartottuk Kölyök napját-mivel jövő héten apás hétvége lesz,így nem leszünk együtt.Kapott Gyűrűk Ura számítógépes játékot,meg egy balkezes tollat(minden vágya ez volt)

De a hab a tortán az volt,hogy mindhárman kibicikliztünk  a Nagyerdőre,beültünk egy étterembe, és megebédeltünk:)))Először salátát akartam enni(mostanában salátákon,kásákon élek)de aztán megláttam Kedves rántott hús-sült krumpli variációját,és eldurrant az agyam:)))Azonmód kikaptam a kezéből,és elmentettem magamnak-én kínai zöldséges tésztát rendeltem...Kedves csak mosolygott,én meg úgy megettem a rántott husit,mint aki még életében nem evett:))

Marha jó volt nem arra gondolni,hogy "én rákos vagyok,nekem ezt nem szabad"...(ui. a tej,sajt,hús nyákos burkot képez a daganatos sejtek körül,és elzárja a gyógyszerek útját,na meg a szervezetnek nem jó,ha minden energiáját az emésztésre fordítja...)Sokszor érzem azt,hogy magamat büntetem mindezzel...persze az agyam tudja,mi a teendő,de sokszor vádolom és büntetem magam...elég szar,hogy anyu sokszor a képembe vágja,hogy "azért történt mindez,mert sokat irigykedtél,és féltékeny voltál a testvéredre!"Nem elég,hogy ilyen helyzetbe kerültem,a rengeteg fájdalom,félelem,műtétek,szúrások,a kopaszságom,a plusz 15 kiló a Medroltól,a halálfélelem,még az anyám is vádol...

De a mai nap szép volt.Több ilyen kellene a veszekedések helyett.

Nagyon nehéz most engem elviselnie bárkinek is.Bevallom,nem is sokan maradtak mellettem-és ezt nagyrészt magamnak köszönhetem,sajnos engedtem,hogy a keserűség elborítsa lényemnek azt a részét,ami mindig,minden körülmények között úgy ragyog,mint a gyémánt-ami a szívem közepében él és fényeskedik...nem szabad engednem...

Bántom a testvéremet is,pedig nem érdemli meg.Csak nem fair-hallod,Istenem?!-hogy az ő élete tündérmese az enyémhez képest.Gyönyörű gyerek,rendes-szerető férj,CSALÁD,apu-természetesen-már akkor elfogadta őket,amikor mi már évek óta együtt voltunk,és mégsem ülhettünk a családi asztalhoz...

Bántom,pedig nem akarom.Miért teszem mégis,miért?Mennyivel könnyebb lenne megbocsájtani-hiszen ezzel is csak magamnak ártok.Haragszok rá-haragszok mindenkire.Édes kicsi testem,miért kellett mindezt elviselned,miért vagy összevagdosva,szurkálva,nyomorgatva,miért fáj mindig valamim...

Tesóm tegnap a fejemhez vágta,amikor azt mondtam neki,szüljön még vagy három gyereket,és éljen boldogan,csak engem kerüljön el,hogy szüljek én is,még előttem van.Nem szemétség ez?Nem tűnt fel neki,hogy 35 vagyok,beteg,és leszbikus?Már önmagában egyetlen ok is elég lenne,hogy ne lehessen gyerekem...grrr...Persze,előte ott az élet,ők már tervezik a következőt-29 éves és makkegészséges.Minden vágyam az volt,hogy 40 évesen lesz egy kislányom,ne kérdezzétek,hogyan.Istenuccse,megcsinálom.Megcsináljuk.

De ezt a napot akkor sem veheti el tőlünk senki:)