A Harcos

Büszke szívét égig emelte az érzés,ahogy a Harcos ősei földjére lépett újra.

Horkanó paripája fagyos földön dobbantott szilaj lábával.Csitító kézzel fogta vissza,Zengő,hű társa,értett a csöndes mozdulatból-immáron hét éve,hogy egyek voltak ő ketten.Hány éjszakát töltött mellette,az istállóban,a szalmán feküdve,míg a Jóisten csillagai szelíden bámultak le rá...meg sem tudja számolni.

Ímé,itt született,itt nőtt föl,ide tér haza.Haza-ízlelgette a szót,mely legkedvesebb volt számára,hisz ez jelentette a múltat,a jelent,a jövőt,súlyos búzakalászok csendesen lepergő magjait,a zsíros anyaföldet,a jó termést hozót,a tiszta forrást,életet adót,a jó levegőt,Kedvese csókját...

Ó,a Kedvese,aki immáron hét éve várt rá-vajon hogyan szalad elébe majd?...

Zengő türelmetlenül horkant újból,fagyos pára gomolygott orrlyukain.Tág volt a határ,deres-ezüstösen csillogtak a fák,ameddig ellátott.Hét év eltelt...

De hogyan is kezdődött?...Nem felejtheti egyetlen pillanatát sem,ó,nem.Tartozik ezzel mesterének.

...Azokban az időkben gonosz erők uralkodtak az Országban.Tévelygő lelkek osontak be éjszakánként a házakba,ahol ártatlan polgárok álmodták nyugodt álmaikat-az orgok a fülükbe súgták gonosz varázsigéjüket,és reggelre,ó,reggelre más ember lett minden egyes jó polgárból...Ő,a Harcos látta kedves barátját,Anont,egy százötven éves manót megbolondulni-a szíve szakadt meg belé,ahogy visszaemlékezik...Áradt belőle a gonoszság,és ő,a Harcos nem tudta,hogyan tudna rajta segíteni.De hiszen alig múlt tizenöt éves...

Egymás után történtek különös dolgok az Országban,és lassan elkerülhetetlenné vált a tragédia,mely be is következett,igaz,nem akkor,ő,hála az égnek,már nem látta-Úton volt.

Egy tavaszi napon,alig melegítették át a földet Isten sugarai,a  Varázsló gyűlést hívott össze a nagyteremben.

(Folyt.köv.talán-unatkoztam:)