Ennyi tellett

Látszólag változatlanok a dolgok.

Sűrű maszlagban a lábam, ragad, lépnék, de nem tudok.

Tegnap smst írtam a húgomnak.

Bocsánatot kértem tőle,a féltékenységemért, a sértettségemért,és biztosítottam róla, hogy jó édesanya lesz-tudom, emlékszem rá, hogy nekem is voltak kétségeim, de mennyi...persze folyamatosan vannak, de szülés után hatványozottan.-és azt írtam még, ha el kell engednem, hát elengedem.Nem a haragomat-őt, a húgomat.

De nem bírom.Nem bírok beletörődni.

(Mellesleg nem válaszolt...)

Szóval képtelen vagyok beletörődni.Hogy az unokahúgomat(vagy ki ő nekem?)csak neten keresztül lássam?...Hogy a húgomat ne lássam anyaszerepben, ne tudjak segíteni neki?

De úgy látszik, nincs más lehetőség.

Bár ne fájna ennyire.

Elhatároztam, hogy megváltozok.Nem akarok így élni, tele haraggal, gyűlölködéssel,rettegve, mi lesz holnap.Az utolsó pénzemből megvettem Dale Carnegie egyik könyvét.Tanulgatok.Baromi nehezen megy.

Élni szeretnék végre!...

Ki a gát? Én. Csakis én.

Őszintén csodálom a kedvesemet.Fütyül a világra, mindenben csak a jót látja/próbálja látni.Nem lételeme a pénz, csak eszköz.Ő könyvek nélkül is úgy él, ahogy én csak szeretnék.Neki nem kellenek tanítások.És lám: árad hozzá a pénz,(igaz, azonmód ki is áramlik a kezéből:))) szeretik az emberek, a kapcsolatai rendezettek.Kiegyensúlyozott.

Hogy miért van velem, a görcsös,hisztis picsával, baromi nagy rejtély.

Lesz min gondolkodnom:)))

Még hisz is bennem-hihetetlen:))))