Tudom, hogy tudod

-Nem tud többet segíteni, mert októberben jön a baba...-hangzott el anyám szájából a mondat,amely lágyan és émelyítően kavarta fel gyomromat.Ez a húgom,igen...

Anyámnak tartozása van-mint oly sokannyiónknak-és részletekben tudja csak kifizetni-ha ezt nem teszi meg szerdáig,kikapcsolják a gázt.Nyár van,talán nem annyira...de akkor főzni sem tud...

Ülök, nézem a telefont.Egymagamnak sok ez a majd'kilencezer forint.De ha húgom felesben kifizetné...

...Kis,vöröshajú, méregzsák testvérem jön elém,futva.Rózsaszirom szája lefelé görbül.

-Mi a baj?-guggolok elé-hat év van köztünk, anyu sokat dolgozik,hozzászoktam,hogy én viszem a  vöröskét óvodába.

-Az a lány..folyton megver!..-hangzik a panasz szivárvány könnyek között.Kis,koszos mutatóujja irányába fordulok.Egy kócos, fekete hajú,nála három-négy évvel idősebb kislány akad tekintetem útjába.Még nem tudhatom, hogy jó tíz év múlva ő lesz az egyik legjobb barátnőm,akivel közösen keressük létezésünk miértjét.

Lassan odalépkedek.A méreg forr bennem, az én húgomat ne bántsa senki!...

Mire odaérek,látom a kislány szemében a magányosságot.Haja fésületlen, körme alatt fekete csík.Bántó szavaim bennem rekednének, de húgocskám ott áll, reménykedőn.

-Figyelj...ne bántsd a testvéremet többé,jó?-de a rendreutasítás szinte kérlelésként hangzik.

-Jó...-dünnyög maga elé a kislány halkan.Tudom, hogy nem teszi többé.

Visszaballagok a kapu elé.Kis vörös büszkén feszít.Az én nagytesóm!-sugárzik tekintetéből.Még soká lesz a pillanat,hogy nem tekint testvérének egy májusi nagy napon.

Hazafelé tartunk-meleg tenyér csusszan az enyémbe.

(test-vérek)

jól van így, így van jól,hisz másképp nem lehet...

...-Mondd tesómnak, ha a felét kifizeti,átvállalom a másik felét!Mióta nevelem egyedül Kölyköt?

-Lassan kilenc éve.

-Sosem hivatkoztam rá, legfeljebb azt mondtam, hogy nem tudok segíteni...

-Ez így van, nem is értem...

De,én értem.Húgom elkövette a legnagyobb hibát:elfelejtette,honnan jöttünk.Elfelejtette az alföldi kisvárost,a folyót a lenyugvó nap fényében,a vén diófát, amin annyit hintáztunk,zsíroskenyér-vacsoráinkat,elfelejtette a múltunkat...anyámat,talán,de engem biztosan.

-Mondd neki, hogy a felét vállalom...-hajtogatom makacsul.Nem felejtheti el.

-Köszönöm...-mondja anyám szerényen.Milyen hihetetetlenül rossz hallani.

-Jaj, csak ezt ne...ameddig nekem több lesz, mint neked, segítek...

-élet,menj tovább, ha csak lépésenként is-

 Nem beszélünk már egy ideje,s valójában nem tudom, miért.Harag van benne irántam, amióta terhes, még jobban-gyűlöl?Az esküvőt pedig én nem tudom neki megbocsájtani,hogy egyedül ültem az asztalnál, mint nyolc éve annyiszor, azt hittem,ha valaki, hát ő megérti.

Ha tudná-

bekerült egy világba,ami elviszi messze, ahol kilencezer forint már nem pénz,húgom mindig is tudott élni,és én nem hibáztatom ezért-jól teszi.Csak ne felejtse el...

Később hívom anyut, apró-cseprő dolgokról beszélünk,már majd'leteszem a telefont,amikor kimondja:húgod holnap felteszi a pénz felét

-élet,menj tovább

reméltem,hogy nem felejted el

tudom,hogy tudod-

Tudom

Akarom tudni.