Négyszázhúsz

(nem, nem fogom káromolni az istent, egy barna hajú lány kedvéért,akinek megfogadtam, hogy...)

-A rohadt kurva életbe!...

Verejtékező homlokkal tolom olcsó biciklimet félúton a város és tanya között, aminek épp az imént esett le nyikorgó-olajos lánca, negyven fok van,Kati mama épp az imént tolt le, mert késtem tíz percet,nem hibáztatom, Kati mama cukorbeteg, ha nem eszik, rosszul lesz...(Kati mama,melyik állásomat adjam fel?De így a szavahihetőséged lesz oda, kislányom.Kati mama, szavahihetőség kontra villanyszámla...megérti vajon?)

Talán.

-Azé'nem kéne hajigálni azt a biciklit.-mordul mögöttem egy mogorva hang.
Hátranézek, egyik betegünk az, olcsó-viseltes ruháján rozsdás foltokat hagyott a fizikai munka meg az idő, vöröses-ősz haj,vizenyős kék szemek, nemrég fedeztük fel egész szájüregét kitöltő rosszindulatú daganatát...Napi két doboz cigaretta negyven éven keresztül-megtette a hatását-amikor hozzánk került, már a fejét alig bírta tartani...
Borostás arcán ott a Jel...a jel, ami pár hónapra megbélyegzi a világ felé, de a szívében örökre...
Nyíltan ellenséges tekintet méreget, városi nő, aki fitnesszizéből járkál biciklivel, a doktor mellett aszi...vagy mi a nyavalya.A doki küldte el a városra, ahol aztán megműtötték, kivágták ezt a rákfenét a szájából, most meg sugarakkal bombázzák, ami neki úgy de úgy fáj,mint ez a nyamvadt élete...

Élet?

A bicikli mellé guggol,azonnal felfordítja.
-Két szem megpattant, ezzel nem megy egyhamar tovább.-mondja halálos nyugalommal,kimérten.
-Mi a fenét csináljak, kilencre be kell...-gyöngyözik a homlokom, mindjárt sírok.Mellettünk húz el a busz, kíváncsi tekintetek kereszttüzében állunk mindketten-milyen szépek a pipacsok, villan belém elvágyódón hirtelen.

Leguggolok a férfi mellé, tekintetünk egymásba kapcsolódik.
-Hazaviszem, ott lakok azon a tanyán, ide látszik.Vagy attól fél, hogy ellopom a biciklijét?!...
-Én nem...-nyökögöm tehetetlenül.
-Aha-húzza félre gúnyosan a száját a férfi.
Nehézkesen fölfordítja a biciklit, kicsi, olcsó, napsárga biciklimet, amivel annyi utat bejártam már.
-Amúgy hogy van?...-kérdem gyorsan.-Vannak fájdalmai?...-tekintetem váratlanul a férfi kétkerekűjére esik,amit egy bokor tövébe döntött azon hirtelen,hogy tudjon nekem segíteni.Kopott, ócska Csepel...-De...miért jár biciklivel, hiszen maga sugarat kap, és...
A férfira nézek, és elszégyellem magam.
De hisz nincs pénze bérletre...
-Akkor eltolom a rendelőig.-mondja,száját alig mozdítva, látom, nehezére esik a beszéd.

Egymással szemben állunk,majdnem egymagasak vagyunk.
-Miért nem szedi a Contramalt?-kérdem csendesen.
-Ide figyeljen, négyszázhúsz forint egy doboz, miből adok enni a kölykeimnek, ha...

Kikapom a kezéből a biciklit.
-Tolja be a rendelőbe, viszek hozzá kulcsot, anélkül nem megy.-ül fel nehézkesen ócska járgányára a férfi.-Fél óra és ott leszek.

Doktornő késik, már negyed is elmúlt, amikor beviharzik a rendelőbe.
-Minden rendben, boldogultál?-kérdi mosolyogva.-Képzeld, láttunk egy balesetet,és...ó, de kedves vagy, diós kifli és kávé...
-Gondoltam,hogy éhes leszel...-mondom.
-Kezdhetünk, kolleganő?...-villan rám élénk szeme.
-Igen, csak egy pillanat...

A férfi a rendelő előtt térdelve, egy távolabbi sarokban a biciklimet javítja.Tar homlokán verejtékcseppek, magasan jár a nap.
Lapos dobozt csúsztatok a zsebébe.
-Szedje háromszor naponta, ha szükséges, de ha megvannak a fájdalmai, lehet, hogy tapasz kell...
-Én most nem tudok...
-Megoldom.-tápászkodok fel, odabenn már gyülekeznek a betegek, türelmetlenek.

Nem néz rám.

-Van még beteg,kolleganő? Mert akkor én mennék tovább a helyemre...-áll fel doktornő, hátratolva székét.-Igaz is, hol a biciklid?...
-Úristen, kint javította az egyik betegünk...remélem, megvan még-mondom szórakozottan.-Kikísérlek, megnézem...

A Nap már lejjebb járja diadalittas körívét.
A sarokban, ahol hagyta, ott pompázik kicsi biciklim,lánca visszatéve, a villogó rajta puha ronggyal megtiszítva.A betegünk már messze jár.

ó,ti villamoson álldogáló, életet-oly-nagyon ismerő, fekete hajú, világfájdalmas tinédzserek borszagú lehelettel!
Ó, ti lustán gördülő Mercikben üldögélő,fukszoktól nehéz kezű,Dolce&Gabbana napszemüvegben pompázó, illatos cigarettát szívó, melírozott hajú üzletasszonyok!
Ó,ti hűvös irodákban üldögélő, nem-létező-világról-vitatkozó,titokban asztal alatt más feleségének lábát megkívánó, virtuális világot építő,komoly férfiak!

Ó, ha tudnátok...

Soha nem fogjátok.