A lovakat lelövik,ugye?!...

Én nem ilyen lovat akartam,Uram.

Én gyarló voltam egész életemben,Uram-mert hazudtam.

Én adtam kezemet,Uram ,testemet,boldog-boldogtalannak,Uram-de mindig más szemével láttam,Uram.

Két hete élek-és haldoklom-egyszerre

Uram.

Jött valaki, aki megmutatta az Utat a Fénybe,aki megtanított

-szeretni-

De keresztre is feszített egyben-

Most álmélkodva nézem vérző tenyeremet

szög járta át fájdalom

Uram-de hisz a kéz,amit fogok-enyém...

Énnekem nincs akaratom, Uram.

Nem akarom, hogy legyen,akarok nem akarni,és nem tudok akarni,és tudok

nem akarni-----

Lehunyt szemhéjamon át

vakító fényben

talán látom az utam,Uram.

és Őt

-talán nem ilyen lovat akartam,de a fájdalom az enyém, a fájdalom az övé, a kezem a keze, a szívem

a szíve-

az én bőröm selyem

s az ő vére csordogál

ereimben.

És nagyon fáj,hogy látok

-kényszerítesz,hogy kinyissam szemem-

és nem tudom nem kikapcsolni ostoba-semmirekellő telefonomat

-kalap levéve, ó Nagy Testvér!-

nem azé,aki akarja

én nem akarom

én nem akarom

fuldoklom