A lovakat lelövik,ugye?!...
Én nem ilyen lovat akartam,Uram.
Én gyarló voltam egész életemben,Uram-mert hazudtam.
Én adtam kezemet,Uram ,testemet,boldog-boldogtalannak,Uram-de mindig más szemével láttam,Uram.
Két hete élek-és haldoklom-egyszerre
Uram.
Jött valaki, aki megmutatta az Utat a Fénybe,aki megtanított
-szeretni-
De keresztre is feszített egyben-
Most álmélkodva nézem vérző tenyeremet
szög járta át fájdalom
Uram-de hisz a kéz,amit fogok-enyém...
Énnekem nincs akaratom, Uram.
Nem akarom, hogy legyen,akarok nem akarni,és nem tudok akarni,és tudok
nem akarni-----
Lehunyt szemhéjamon át
vakító fényben
talán látom az utam,Uram.
és Őt
-talán nem ilyen lovat akartam,de a fájdalom az enyém, a fájdalom az övé, a kezem a keze, a szívem
a szíve-
az én bőröm selyem
s az ő vére csordogál
ereimben.
És nagyon fáj,hogy látok
-kényszerítesz,hogy kinyissam szemem-
és nem tudom nem kikapcsolni ostoba-semmirekellő telefonomat
-kalap levéve, ó Nagy Testvér!-
nem azé,aki akarja
én nem akarom
én nem akarom
fuldoklom