Kegyvesztett(és mégis a fényben...)

Ő-tulajdonképpen mindig pillangó szeretett volna lenni.

Harmat-szárnyú, szivárvány-átlátszó,gyöngypergető, száraz-faág kézfejre ráröppenő, leheletnyi villanás,színes szélesvásznú álom, álma valakinek-

ilyesmiken törte a fejét, amikor a vízesés felé baktatott,kicsi,tömzsi lábait egymás elé rakosgatva.Egy-kettő,egy-kettő-dúdolgatta magában orrhangon,miközben az ormányát nézegette, ezt a kiálló valamit, amivel sosem tudott mit kezdeni.Hát, ez ő.Kicsit száraz a bőre, ezer-ráncú, szürke, szemében ártatlan butaság, nagyok a fülei-lapátfülei vannak.

Ő csak egy kiselefánt az őserdőből.

na jó, nem lehet mindenki tökéletes, kiselefántoknak is lenni kell, meg nagyelefántoknak, meg sziszegő kígyóknak, meg sunyi-ugrándozó majmoknak,akik folyton kókusszal dobálják őt, meg gyönyörű papagájoknak is kell lenni, ezerszínűnek, rikácsolónak, meg...pillangónak is...

Anyukája-az anyák már csak ilyenek-folyton vigasztalta őt.Meglásd, megtalálod a párod hamarosan...és olyan, de olyan szorosan ölelte magához az ormányával, hogy Kiselefánt sose lássa a könnyeket a szeme sarkában.Anyuci..-gondolta Kiselefánt.

Apa?...Apa már elment.Öreg volt, tán ezer éves, vagy több is...úgy tűnt neki, hogy a világ tőle kapta a folytonosságot, a Nap azóta sütött...mindig megvolt mindene.Makacs volt az öreg, de mindig, mindig megszerezte,amire szükségük volt...Kiselefánt most látta a papáját.Megbocsájtotta valaha is, hogy...mindegy.

A világ lassan hömpölygött, napra-éj, éjre-nap-az öreg egyszer csak föltápászkodott,nehézkesen, méltóságteljesen

-Elfáradtam-szólt.

Mindannyian tudták, mit jelent ez.

Kiselefánt lehajtotta fejét.Nyüszítő hang szakadt fel torkából-anyja szorosan ölelte, mint mindig, ha valami igazságtalanság, vagy sérelem érte-

-Apa,még nem mondtam el, hogy...

-Tudom-mondta az öreg egyszerűen-Mindig is tudtam.Én is nagyon szeretlek.És nem baj, hogy más vagy, mint a többiek.Ám most elérkezett az időm.

Csak öreg, széles hátát látták,ahogy ballagott az elefánttemető felé-

-Apa-nyüszített Kiselefánt-Apa!

-Hagyd-súgta anyukája-Ezt egyedül kell végigcsinálnia.

Apa elment, és akkor Kiselefánt már nem lehetett a régi.A világ állandósága megszakadt...és ő nem,nem tudja elfogadni, hogy nem olyan, mint a többiek,és nem tudja elfogadni, hogy a Teremtő nem szivárványos-szép pillangónak teremtette, és hogy van egy TITKA-

a vízesés várja őt,olyan könnyű lesz

mert most káosz van a szívében

Bandukolt hát tovább.

A vízesés gyönyörű volt.Ezüstös ködfátyol tárta szét ölét, hogy megmutassa féltett kincsét...az Élet bölcsőjében találta magát,szitakötők járták kegyvesztett táncukat a robajló víztömeg felett,gömbölyded sziklák hátán áramlott az éltető folyam...

Itt,itt!-dobolta Kiselefánt szíve.-Ha már meg kell tennem...

Óvatosan a part szélére lépett, mert azért Kiselefánt szerete az életet, és bízott...már nem tudja,miben bízott, de halványan rémlett,hogy...mi is?töprengett?Mi az, amit keresett?...

Amint így töprengett, suta lábai megcsúsztak a nedves köveken, és Kiselefánt szép lassan a vízesés felé csúszott.

-Atyaég-Hát, talán nem is gondoltam komolyan-morfondírozott magában.

-Tulajdonképpen-gondolta a következő állomásnál-élhettem volna még

-Meg aztán-dúdolta, miközben lassan elnyelte a víz-Talán nem is legjobb módszer, de ha már így kellett lennie-

 -De azért-fuldoklott lassan-talán...

Ekkor Kiselefánt lassan a hátára fordult estében, és szembetalálta magát az Éggel

Az ég-olyan volt, mint máskor-szelíd-kék, sápadtan mosolygós,őt nézte, és Kiselefánt az eget.Kitárta füleit, hatalmas lapátfüleit, amit oly sokáig haszontalannak, idétlennek talált.

Lebegett.

Beszívta magába az Eget.

Tökéletes pillanat volt.

-Juhhé!!!-ujjongott-Repülök-énekelte-pillangó vagyok-fordult egyet röptében-éljen!Mindig

erre

vágytam

Minden táncot járt.

Életében először boldog volt-elfogadta magát-olyannak, amilyen-pedig ő csak egy

KIselefánt az őserdőből

De mint minden utazásnak, mint tudjuk, ennek is véget kellett érnie...Kiselefánt a popsiján landolt, a vízesés szélén.Bambán pislogott,már nem is értette igazából, miért akart meghalni, mert igen-meg akart halni.Az egyik fa széléről egy ostoba maki vágta fejbe kókusszal.

-Na igen-dörmögte Kiselefánt-minden úgy van, ahogy lennie kell.Hisz semmi nem lehet másképp.

Hirtelen erős ormány fogta át.

-Anyuci...-visított fel Kiselefánt-Anyuci, hát te nem hagytál magamra?...

-Kis buta-dörmögte anyukája-Hogyan is tehetnék ilyet?Gyere, menjünk haza.

Kiselefánt-ormányában egy banánnal,merthogy nagyon szeretett enni-oldalán anyukájával, hazafelé ballagott.Az őserdő várta.

De Kiselefánt már tudta, hogy sosem lesz a régi.Mert a pillanat, amit a levegőben töltött, ahogy magába szívta az ég kékjét, fölolvadt a végtelenben,örökké az övé marad...

Tudta, hogy rendeznie kell magában dolgokat,érzéseket, de azt is tudta, hogy ő már mindig erős marad

pedig ő csak egy Kiselefánt az őserdőből

de egyszer

egyetlenegyszer

Pillangó volt.