Csak pozitívan!! kéne..

Blog: Leukémia - Szerző: Zora

Jaj nagyon rövidek a hétvégék! Úgy elszállt ez a két nap, mintha nem is lett volna. Aztán holnap megint kezdődik a taposó. Vadizsír, "utcáról bejött" kolléganőt kellene betanítanom két hét alatt, hogy utána eltudjak menni oktatni, de elég lehetetlennek látszik.Még ha nagyon jók a képeségei, akkor is csak álom lenne.De majd rájönnek, ha már nem hisznek az embernek!

Pfuj! már megint dolgozom pedig még csak vasárnap van. Szerintem ez már kóros.Vagy csak a család hiányának egyik változata? Ki tudja. Mindkét nap találkoztunk, de az előbb úgy viharzott el egyik pillanatról a másikra, mintha kergették volna. Pedig én nem tettem ilyet!! Még beszélgetni sem tudtunk nagyon, olyan volt a délután mintah egész heti alvás hiányát itt akarta volna bepótolni. Persze ezen is csak agyaltam, rögtön sötét árnyak jöttek elő, még jó hogy a héten kell kontrolra menni. Igaz mellettte szól, hogy a héten minden összejött neki is a munkába és egész héten csúszásba volt.

Pénteken konfliktusba keveredtem az egyik másik kasztba tarozó munkatárssal és persze rögtön rá tette a bélyegét mindenre. Tudom, hogy nem volt igaza mégis sikerült az ellenségeim táborát nővelni. Jobb lett volna szó nélkül hagyni az egészet - főként, hogy fröcsögő stílusa van- de már unom, hogy a békesség kedvéért mindig csöndbe maradok. Mert hát a példamutatás kedvéért mostanában sokat nyeltem és hagytam a jó embereimet elvinni a másik részlegbe, de elegem lett. Nem a kolléganőkkel van a baj, csak senki nem akarja tudomásul venni.Nálunk irigylik Őket, de amint kikerülnek egyből "elbutulnak és használhatatlanok".Jó lenne ha ezen elgondolkodnának mások is ! Na hát ezek után drága jó helyetesemnek kinevezett, majd utána gyorssan a másik részlegbe átsorolt és visszanevezett - időközben idegileg teljesen tönkretett -kolléganőm ajánlotta a pozitív gondolkodást.Lsd. A titok oldalt. A hitem kevés, de a kiváncsiságom nagy, így hát beírtam a keresőbe....Szerszámoldal jött fel! Hát ez vagyok én!

Biztatva magam is: fel a fejjel, egyszer megint hétvége lesz! :-)))