Pioneer

Ezt is megéltem. Nem gondoltam volna, hogy idáig jut a jelenlegi munkahelyem. Évekig büszke voltam, hogy itt dolgozhatok, de eljött az az idő, amikor már kellemetlenül érint az erre vonatkozó kérdés. Az egyik tényező az, hogy már csak harmad annyian vagyunk, mint két évvel ezelőtt, így nem csoda, hogy nem úgy halad a rendelés, mint korábban,és hogy több mint egy hónapos az előjegyzés (egyre több beteg mondja a vizsgálat során, hog 3 hete fájt, de már nem...). A másik az eszközök amortizációja. A kórháznak már javításra sincs pénze (legalábbis erre nem fordít), nem hogy újat vásárolni, bemutató-eszközöket használunk "kipróbálásra". Ha megunja a cég és elviszi, elmarad a rendelés. Ezt etikailag elég nehéz felvállalni, és nem is nagyon cél ilyen helyzetben sokáig maradnom. Keresek, állást... (nem könnyű 9 év után)

Egész jól sikerült átvészelni ezt az első napot. Az asszisztensek külön örültek, mert négy ember helyett csak egy utasítgatja őket :) én meg megpróbáltam gyorsítani az ügymenetet, de szomorúan kellett tapasztalnom, hogy még mindig én gépelek a leggyorsabban a csapatból. Érdekes módon, ha kevesen vagyunk, a hangulat mindig sokkal jobb. Remélem, holnap is ilyen gördülékenyen fog menni a dolog.

Érdekes három nap következik, egyedül maradok két szakrendelésre, meg az osztályra, mert a többiek elmentek konferenciára. Azt mondják, meg tudom látni a rossz dolgokban is a jót. Most is látom, végre optimális lesz az orvos asszisztens arány. Ami nem lesz optimális, az a beteg-orvos arány. Na az nem nyugat-európai. Szerencsére ilyenkor a betegek is türelmesebbek, látják, hogy egyedül vagyok, csinálom, ahogy bírom, és halad a sor, mégha lassan is. Csak ne jöjjön semmi rendkívüli közbe... egy súlyos állapotú beteg ellátása elviszi szükségszerűen a fél délelőttöt, a két szakrendelés meg áll.. Mosolyogtam ma reggel, mert a vezetőség jelezte, hogy ÁNTSZ ellenörzés várható, azt is vizsgálják, hogy elkezdődnek-e a szakrendelések a megadott időben. Na én két helyen is el fogom kezdeni. Holnap, ha marad energiám, megírom, hogy sikerült.

Érik az elhatározás, egyre inkább. Lassan sem a minimális tárgyi, sem a személyi feltételek nem adottak az ellátáshoz. Még egy beszélgetés a vezetőséggel, hogy mit gondolnak a jővőről, van-e jövőképük ezen tevékenységet illetően, aztán indul a keresés. Azért nem könnyű 9 év munkáját itthagyni, a barátokat, ismerősöket. Furcsa belegondolni, hogy reggel nem oda indulok, ahová az egyetem óta mindig. Kérdezik a betegek, fél év múlva kell kontroll-ra jönni, itt leszek? A héten már azt mondtam, nem valószínű....

Itt a tavasz, a megújulás. Nekem is. Megvagyok, minden a régi, csak egy kicsit összeszaladtak a dolgok, annyi időm sem volt, hogy a gép előtt üljek békés 5 percet. Napközben 3 ember helyett dolgozunk, mire hazaérek, örülök, hogy a gyerekekkel lehetek. A "hosszú" hétvégéket meg nagyon intenzív kikapcsolódással kell tölteni, hogy legalább esély legyen újrakezdeni a dolgos hétköznapokat. Első nap ismét, inkább a pihenésről írok :) Négy nap Erdélyben... nincs mobil, nincs vezetékes víz, fával fűtűnk a sparhetben, azon főzünk, forrásvizet ott melegítjük. Békés baráti társaság, nagy lelkizések, összeborulások. Azt hiszem, az ilyen találkozók tartják meg az emberben a reményt. Ráadásul sportprogram is volt, bringával feljutni a hegyre. Mekkora büszkeség volt felérni (igaz, közben többször leszámoltam mindennel, háromszor álltam meg, hogy nem bírom tovább). Szóval intenzív fizikai és pszichés pihenés, csodás környezetben, csak természetes dolgok mellett (házi kenyér, vaj, joghurt). Az ilyen élmények eltartanak egy darabig. De vissza a hétköznapokba. Rózsi nótája jut eszembe: a "munka" nem vár... A kórház sem változott, halad tovább a megkezdett lejtőn, csak az a kérdés, hol áll meg. Mindennel próbálkoznak, van már fizető beteg-ellátás, ápolási osztály bővítés, csak az aktív betegellátás kerül egyre inkább háttérbe (ezt adottnak veszik, pedig az előbb említettekhez is szükség van rá). Május van, az egyik legszebb hónap. Erre mi jut eszembe: APEH! SZJA-t bejelentetted-e? Hála Isten, könyvelő ügyes, időben szól. Újabb meglepetés, kedves kormányunk ismét megtakarításra ösztönöz, eddig 6 millio bruttó jövedelemig lehetett visszaigényelni életbiztosítás után, most már csak 3,4 millioig. De láss csodát, még ezt se érem el, így él a visszaigénylés. Foly. köv.

Ma majdnem otthagytam a munkahelyem. Jól kezdődik a hét, 4 nap pihenés, szakmai továbbképzés után nagy lelkesen beállítok a munkahelyre, erre minden szana-szét, betegek ellátatlanul, az újak közül szinte mind alkoholista, amit terápiásan adni szeretnék, a fele sincs a gyógyszerszobában. Itt ketten várnak, az ambulancián meg senki sem vizsgál, reggel 8-tól csak érkeznek az előjegyzett betegek. 2 óra alatt eltűnt a lelkesedés, a plusz energia, maradt a fásult rohanás, a küzdelem mindenért. Erre jön még a fizetési cetli, ami még a szokásosnál is elkeserítőbb (minusz 40E, holnap megkérdezem a munkaügyön :( )Délutánra valamelyest javult a helyzet, de még 3-kor is az ambulancián vizsgáltunk (a beteg előző dél óta koplal a vizsgálat miatt). Talán már lenyugszom egy kicsit így estére (a család rendben, más nem számít). Főzők egy jó teát (fehéret, kínait) és egy nyugodt félórában megiszogatom. De ez még arrébb van. Este meg összejövünk a neten a srácokkal, egy kis cyber-harc mindig lenyugtatja a kedélyeket.

Végre egy kis pihenés. Mifelénk továbbképző konferenciának hívják. Azért nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Délelőtt elrendeztem mindent, ami az elkövetkező másfél napban rám várt, így némi kapkodás után sikerült 1 óra késéssel elindulni. Legközelebb biztos nem dolgozom indulási napon:( Szerencsére jószándékú gyógyszercégek rendezik a számlát. Így marad a 4 órás autózás. Megérkezés, szállás elfoglalás. Ismerkedés a többiekkel. Sztorizgatás ezerrel. Öröm kilépni a hétköznapokból.

Ismét egy szép nap. Nem indult rosszul, reggel 7-től mgbeszélésig leviziteltünk, elrendeztünk mindent. SZakrendelés indul, két beteget megnézünk, na ekkor leáll a teljes számítógépes rendszer. Se betegfelvétel, se leletírás, minden leáll. Vizsgálok tovább, írom a beutaló hátuljára kézzel a leletet, a betegek kint ülnek, várnak, van aki elmegy, majd később jön a leletért. Üzenet jön a számítástechnikusoktól, Türelem! ennyi, semmi több. Én is abbahagyom a vizsgálatot, nem merek tovább dolgozni, nehogy összekeveredjenek a papirok meg a leletek. 2 óra múlva újraindul a rendszer, igyekszünk behozni a lemaradást, 1 vizsgálat, 3 korábbi lelet megírása, de sikerült! Fél 2-re, de befejeztük (igaz, nem sok beteg volt). Ennyi, se tartalékrendszer, se nyomtatópatron. Ennyit a biztosított ellátásról. A betegek önnek, én szeretem a gyógyítást, már csak körülményeket kellene biztosítani...

A szokásos, fáradtságos fejfájás.Rövidsége ellenére elég hosszú hét volt, kezdem érezni, mit jelent, ha három emberből egy szabadságon van, egy pedig igen elfoglalt. Tulajdonképpen sikerült egyedül vinni a rendelést, már ami a rutin részét illeti. Holnap szűrés, megint kelni kell, de legalább ebben van jövő, ezek az emberek tényleg megelőzni akarják a bajt, nem azért jönnek mert már gond van. Na meg a jövedelmezés is jól jön, szó se róla. Ha ügyelnék, 24 órát kellene bent töltenem, így csak 6 óra munka, és 10x annyi juttatás. De nézzük a pozitivumokat, itt a tavasz, húsz fok van, meleg szél lengedez, nagyon jókat lehet sétálni. Este jót fogok bringázni, lehet még a kedvenc teaházamba is eljutok.

Ez előzőbe szerettem volna írni, de idő hiányában új blogba kerül. Csak egy pár adat a társadalom helyzetéről: húsvétra a női részlegünkön (aktív belgyógyászat) 23 beteg volt, 3 jött ki reggelizni, 9-et kellett mosdatni, a maradék 10 fő ágy mellett lavorban segítséggel. Az életkort nem számoltam, de nem hiszem,hogy 70 alatt lenne az átlag. Egyre több a "szociális" indikáció, egyre kevesebb a gyógyszer, ami pedig van, a chronikus fekvőbeteg ellátásra megy el. Jóbarátom most kezd Norvégiában, nem írom le, milyen különbségek vannak, mert elázik a billentyűzes a könnyektől..