Műtét utáni lábadozás...

Túl vagyunk a műtéten, ami az orvos elmondása jól sikerült. Fellélegeztem, s minden rossz gondolatomat elhessegettem. Meg fog gyógyulni! - mondogattam magamban. Péter szervezete jól viselte az altatást, lassan kezdett magához is térni. Fájlalta a hasát, amit az orvos és az ápolók mindig természetes folyamatnak véltek.

Mindig ott voltam vele, legszívesebben oda feküdtem volna éjszakára mellé a mellette lévő ágyra, s vigyáztam volna minden szusszanását. Rengeteget meséltem neki. Felolvastam, mert mindig szeretett tájékozódni a világ minden ügyes bajáról. Tudtam, hogy már csak a jelenlétem is pozitív hatással lehet a gyógyulására.  Éreztétek már azt, hogy ha valakivel beszélsz, úgy érzed 100 éve ismered? Mi így voltunk, kiegészítettük egymás mondatát, s már egy szempillantásból is tudtam ő mire gondol.

Mivel tudtam, hogy az elkövetkező napok, hetek jobban ágyhoz kötik, ezeket az emlékeket próbáltam neki felidézni.  Próbáltam a gyógyulási időszak alatt minél több időt vele tölteni. Én a legfontosabbnak azt találtam, hogy mindig Péter igényeit vegyem figyelembe. Amikor bementem a legelső az alapvető létszükségletek ( párna, ágy igazítás, itatás, fogmosás) kielégítése volt a cél. Ezek az egyszerűnek tűnő dolgok azok, mely a beteg közérzetét nagymértékben javítja, s a műtét után igen nagy nehézségekbe ütközik. 

Egy műtét után a legyengült szervezet nehezebben birkózik meg  a körülötte lévő fertőzésekkel. Nagyon fontos bizonyos alapszabályok betartása. Mindent operált beteget, csakis egészségesen látogassuk. Amikor belépünk a kórterembe mossuk meg a kezünket szappanos meleg vízzel, majd fertőtlenítsük le. Optimális lehet a drogériákban is kapható antibakteriális gél erre a célra. Ezek a zselék megölik a legtöbb baktériumot. Amennyiben fertőző ( vér, vizelet, széklet) testfolyadékkal érintkezünk használjunk egyszer használatos kesztyűt. Gyakran cseréljük a beteg törölközőjét. 

Az orvosok többnyire nem mondtak semmit, vizit sem volt,  az infúzió ment, a nővérek csak akkor jöttek amikor muszály volt.  Aggasztott, hogy minden igyekezetünk ellenére sem jön a várva várt gyógyulás, a hasi fájdalom nem múlt.

Eljött egy újabb hét , már 5 napja voltunk az intenzív osztályon és Péter állapota nem, hogy javult volna, inkább romlott. Keddre belázasodott. Értetlenül állt mindenki a történtek előtt. Mi történt? Mi lehet a baj? Délután még beszéltem vele telefonon, ahol egyértelmű volt, hogy nincs magánál. Estére már az eszméletét is elvesztette. Péter vérmérgezést kapott.