anyám kezén

versek, jegyzetek

anyám kezén fáradt erezet…
álmomban halványuló
emlékezet röpít el hozzá néha még
s míg álom-ölében a múltba révedek
én a vénülő nagy gyerek
úgy fúrom vállába a fejemet
és hullatom némán
ébredésig a könnyeimet
ahogyan sehol máshol
csak anyám ölében lehet
lehetett…
amíg a gyilkos kór szét nem rágta
lelkében is az utolsó emlékeket
s ameddig álmomból
megint a valóságra nem ébredek

nagyon fáj minden ébredés
foszlik vele az emlékezés
a mama csak ül
kezét az ölébe ejti
és az ablakon át
elképzelt világát nézi
nem mesél színes emlékeket
már nem mosolyog soha
régóta nem nevet hangosan
ha megcsörren nála a telefon
csak annyit mond halkan
bánatosan
álmomban vártalak haza
de olyan hosszú volt ez az éjszaka

apám a sírban
jeges csend hirdeti
örök dalát szép igazát
anyám is már csak néha említi
otthonom azóta nincs
mama kérlek mondd el neki
ha néha érte imádkozol
üres a ház
hideg a világ nélküle ideki’

 

 


 

Hozzászólások (0)