A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 5. rész

Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.

   "... Mesmer és tanítványainak működése Parisban is érthető izgalmat és érdeklődést keltett. Mesmer dr. az udvar kegyét is elnyerte és a francia akadémia a francia király egyenes parancsára küldött ki egymásután két neves férfiakból összeállított bizottságot a Mesmer-féle „állati delejesség" hivatalos felülvizsgálatára.

   A bizottság véleménye általában lesújtó volt, azonban a jelentés nem a gyógyeredményekre vonatkozott, hanem az „állati delejesség" teóriájának megdöntésére szorítkozott. Ily módon valójában a mosdóvizestől együtt kiöntötték a gyereket is. A „delejesség" - teóriát valóban nevetségesen sikerült megcáfolniuk. A „delejező" bemutatást Deslon dr. Mesmer állandó segítőtársa és kollégája végezte. Deslon demonstrálta, hogy a bizottság tagjai által előhozott leányzót, kit ő előzőleg sohasem ismert, nem látott, egyik szobából a másikba, a falon keresztül is képes „megdelejezni". Deslon levegőben, a leány irányában végzett kézmozgásaira „a delejnek feléje ára­moltatása" révén a másik szobában tartózkodó leány valóban görcsös rángatódzások kíséretében önkívületi „delejes" állapotba jutott. Azonban a bizottság egyik rendőrorvos tagja javaslatára másnap egy másik „mé­diumon" is megismételte a kísérletet: ugyanabba a szobába kisérték, hová az előző délután elődjét, megmondták neki is, hogy most a „mester" a másik szobából a falon keresztül „delejezni" fogja, s valóban ez a „médium" (kinek jóhiszeműsége szintén nyilvánvaló volt) szintén „delejes transz"-ba került, jóllehet Deslon, valamint Mesmer „delejes doktorok" erről a második kísér­letről mit sem tudva, otthonukban aludták ugyanakkor délutáni álmukat! A bizottság előtt ebből nyilvánvalóvá vált, hogy az „állati", illetőleg az „em­beri delej", amellyel Mesmer és hívei hatásaikat elérték, nem létezik egye­bütt, mint a hivők  fantáziájában! A kérdés egy jó időre dezavuálódott, jött különben is a forrongóbb aktualitás: a francia forradalom és az „állati delej-gyógymód" jó időre lekerült a napirendről, anélkül, hogy a lényeg, a főkérdés: miképen létesítette tehát a fantázia a „delejnek" betudott változá­sokat? - vita tárgyát is képezte volna.

   Kétségtelen, bár furcsa valósága a kulturfejlődésünknek, hogy a termé­szettudományunk legifjabb ágainak egyike a lélektan! 15 évvel ezelőtt a lélektan, sőt az ideg- és elmegyógyászat sem volt kötelező szigorlati tárgy még orvosi egyetemeinken sem! Sok tájékozatlanságnak ebben rejlik ért­hető oka, hiszen maga a lélekan még ma sem képezi kötelező szigorlat tárgyát. Ennek részben az az oka, hogy a lélektan legkésőbb rázta le ma­gáról az ó- és középkor anthropomorph kausalistikus gondolkodási metho-dikáját. Hogy miért, annak tárgyalása nem képezi jelen tárgyunkat. A ter­mészettudományok többi gyakorlati ágai is aránylag eléggé későn jutottak el a fent vázolt felsőbb methodikai fázisukhoz.

   Az empirizmus azt jelenti, hogy minden tudomány alapja a minden teoretizálás és filozofálás felett álló exakt tapasztalás. E periódus hege­móniája a reneszánsz korától kiindulva, (első merész úttörője Verulami Bacon volt), a mult század végén érte el delelő pontját. Ekkor kezdett a tudomány ráeszmélni, hogy még a tapasztalás, a kézzelfoghatóság sem ab­szolútum, mert minden relatív! Minden attól függ, hogy ki és minő nézőszögből, minő felkészültséggel tapasztalja. Ekkor támadt fel halódó porai­ból ismét a filozófia, s Einstein, a modern atomteória (mely a kémiai elemek relativitását bizonyította be), a modern Rádium-, Röntgen- és Rádió-ismeretek stb., a társadalomnak a tekintélyekben, az ideálokban, - a jogászoknak a tanúvallomások - a „szabad akarat" stb. abszolút értékeiben való csaló­dásai és i. t. csak gyakorlati bizonyítékai a relativizmus filozófiájának. (L. Bergson-James,- Eucken irányzatát, amelyben a lélek ismét elfoglalja a maga szerepét szemben a matériával.)

   Határozott tény, hogy a relativizmus periódusa bizonyos szempontból destruktív. Azonban ennek nagytakarítása nyomán épülhet csak fel az emberi kulturfejlődés legifjabb periódusa, mely egyúttal bizonyos tekintetben az ember igényfeladását jelenti: feladását az abszolút szabad akarat, - az abszolút értékű észlelés - az abszolút Végokok és Végkérdések („Hon­nét?" „Miért?" „Hová?" és „Kinek?" a jóvoltából vezet az ember utja?) megoldhatásába vetett naiv hitnek, beismerése annak, hogy az ember csupán a jelenségek feltételeit kutatja, - tudniillik azokat a feltételeket, amelyeket fel­fogni és érzékelni képes; - azonban ebben benne van annak a beismerése is, hogy az ember sohasem képes bárminő legcsekélyebb jelenségnek (egy hópehely lebegésének sem) valamennyi feltételét megismerni és csak egyetlen nem várt, vagy még nem ismert feltétel jöjjön is közbe s az egész emberi felépítmény alapjában roppan össze. És ez a szerénysége mellett is kétségtelenül legproduktivabb, legkonstruktívabb gyakorlati gondolkodási methodika: a kondicionalizmus.

   Kondicionalisztikus alapon állva a természettudomány valamennyi legtökéletesebb ismeretének birtokosa sem tagadhat eleve semmit, legke­vésbé sem, amit nem ismer: negatívumot. A természettudomány bebizonyí­totta sok ezerszeresen, hogy amit a tegnap hivatalos szaktekintélye még áll­hatatosan tagadott, azt a ma technikusa már megvalósította. Feleslegesek itt a történeti példák, foglalkoztunk egyebütt e kérdés nevetségesen mulattató hisztorikumával. A természettudomány ily alapon állva, nem tagadhatja, de nem is kívánja tagadni az „állati mágnességét", azonban a természettudo­mány számára felesleges a kétségtelenül észlelhető „csodagyógyulások" magyarázásánál az „állati gyógy-delej" hipotézisének felvétele, mert a ter­mészettudomány a lélektan és a lélek - valamint az egész emberi szer­vezet - gyógytana terén kísérleti biztonsággal előidézni képes a „gyógy-delej" valamennyi csodatételét, sőt a természettudomány hipnotizmusa (hipnózistudomány) tovább megy: megmondani képes előre, hogy me­lyik betegnél lehet, melyiknél nem lehet, illetve, hogy csupán mennyire lehet eredményeket elérni és várni, de megállapítani képes azt is, hogy mely esetben van szükség a lelki gyógymódokon kívül egyéb orvosi eljárásokra is, s mely esetben képezi akár helyrehozhatatlan mulasztás tárgyát emez egyéb, az alapbajt közvetlenül befolyásoló orvosi eljárások mellő­zése s esetleg azok mellőzése által azok igénybevehetőségének lekéséset. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

Hozzászólások (0)