Betegápolás - A betegágy
Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.
"Nehéz betegre nézve nagy jelentősége van az ágycserének. Ez nemcsak felüditi, felfrissíti, hanem még bizonyos határok között meg is óvja a felfekvés veszedelmétől is. Ezért elengedhetetlen kelléke a betegszobának, hogy mindig két ágy legyen benne vetve, vagy ha ez bármely okból lehetetlen volna, akkor a második ágy helyett megfelelő nagyságú pamlag legyen benne. Hogy az ágyazás rendben folyhasson, a betegnek le kell szállania az ágyáról, Ilyenkor üljön bele a karosszékbe. Ha a beteg állapota olyan, hogy a maga erejéből nem tud felkelni, át kell őt vinni a másik ágyba. Ezt természetesen már előzőleg meg kell vetni és rendbe kell hozni, sőt esetleg kissé fel is kell melegíteni. Ahol nincs második ágy, ott a pamlagot kell így előkészíteni. A jól megigazított rendes ágyába akkor fekszik vissza a beteg, mikor ennek szükségét érzi, vagy mikor az ápoló helyénvalónak találja.
Ha a beteget egyik ágyról a másikra át kell vinni, ez nem csekély feladatot ró az ápolóra, mert ehhez erőre, gyakorlottságra és ügyességre van szükség. Az a legjobb, ha az ápoló maga viszi át a beteget. Néha azonban ezt nem tudja. Ilyenkor aztán egy második, sőt esetleg egy harmadik személyre is szükség van. Ezeket előbb ki kell oktatni és a szükséges fogásokba be kell gyakorolni. Eszméletlen beteg fejét külön személy fogja meg. Ha a betegnek a lába fáj, ezt is külön ápolónak kell megfognia, nehogy az lelógjon, vagy véletlenül hozzáütődjék az ágyhoz. Mindig arra kell ügyelni, hogy a betegnek a fájdalmát tőlünk telhetőleg megenyhítsük, ne pedig fokozzuk, ezért igen fontos, hogy nyugodtan és kíméletesen tegyük le az ágyra.
A lefektetés nehezebb feladat, mint a felemelés. Az ápoló keze tehát gyengéd, kíméletes és ügyes legyen. Mikor a beteget felemelik, vigyázni kell, hogy az ápolók kezéről le ne csússzék, ez okból tehát csak akkor szabad az emelést megkezdeni, mikor már az ápolók keze szilárdan fogja a beteget. Ha többen segédkeznek, közülök az egyik vegye át a vezetést. Ilyenkor, hogy az eljárás egyöntetű legyen, a vezető kiadja a jelszót, hogy: «Kész.» Ugyanilyen óvatosan kell eljárni a lefektetésnél is, amelynél az a legfontosabb, hogy a beteg mindjárt megszokott helyzetében feküdjék. Ügyelni kell arra is, hogy a beteg lepedője és a matraca át ne nedvesedjék. Ezt ugy lehet elkerülni, hogy a lepedő alá valami vizáthatlan anyagot teszünk, amelynek puhának kell lennie és nem szabad ráncokat vetnie, ősszel és télvíz idején az ágyat kissé fel kell melegíteni, mielőtt a beteget belefektetik. Ez oly módon történik, hogy a párnákat, a matracokat, a takarót és a lepedőt a kályha közvetlen közelébe viszik és itt tartják egy ideig. Ha ez a beteg állapotához, illetve kívánságához mérten nem volna elégséges, forró vízzel telt palackokkal az ágy lepedőjét többször végig kell simítani.
Ha a betegnek kivált a lába fázik és arról panaszkodik, hogy nem tud felmelegedni, akkor az ágy végébe meleg vízzel telt palackokat lehet tenni, azonban ezeket valami takaróba kell beburkolni. A palackok sohase legyenek oly melegek, hogy megégessék a beteg lábát. Ha ugy tetszik, termofort is lehet a palackok helyett használni."
(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)