UPDATE webbeteg_betegtortenet_frisshir SET betegtortenet_frisshir_megtekintve='6342' WHERE betegtortenet_frisshir_id='19' LIMIT 1
Élet sztómával – Betegtörténetek – WEBBeteg Beteg klub
      • Élet sztómával



        Papa, nem tudod, hogy nem szabad asztalnál „pufizni”? Ezt a kérdést szegezte nekem a három éves kis unokám, miután a családi ebéd közben bizony elszellentettem magam. Mielőtt mélységesen elítélnének ezen nem kívánatos cselekedetem miatt, egy kis magyarázattal tartozom miatta.

        Szerző: WEBBeteg

        Bármennyire szeretném, nem tudom szabályozni ezen irányú cselekedetemet. Csak csodának tekintem, hogy most három éves korára szembesült a ténnyel: a Papa nem tudja, hogy nem szabad „pufizni” a terített asztal mellett. Mert, sajnos születése óta bizony számtalan alkalommal előfordult már az eset, csak neki nem tűnt fel ez a bibi.

        Mi áll ennek hátterében? - kérdezhetnénk. A válasz egyértelmű: a sztóma. És egy újabb kérdés: mi ez a sztóma? Bizony sokan (hál Istennek) még nem hallották, nem tudnak róla semmit.

        Egy kis magyarázat. Minden ember szervezetében, ezen belül bélrendszerében nagyon rövid időszakonként megjelenik egy rákos sejt. Ha szervezet rendelkezik elég erővel, energiával, ezt a rákos sejtet szinte a megjelenés időpontjában megsemmisíti. Az egyén észre sem veszi a szervezetében lefolyó születési ill. megsemmisítő folyamatot. Tehát, ha a szervezet védekező képessége rendben működik, nincs semmi gond a működés során. De mi a helyzet akkor, ha a szervezet nem képes legyőzni a rákos sejtet?

        A bélrendszerben kialakuló daganatok főleg idősebb korban jelentkeznek. Ezek a daganatok nem fájnak, jelei nem érzékelhetők. Ha most valamennyi Magyarországon élő személy szűrővizsgálaton egyszerre részt venne (ez fizikailag lehetetlen) mintegy 40-50 ezer személynél jelezne valamilyen elváltozást. Ez az elváltozás főleg polip formában mutatná a rendellenességet. Ha ez a Hódmezővásárhely nagyságú népességet jelentő tömeg megjelenne az egészségügyi intézményben, reménye lenne a teljes gyógyulásra.

        Mert a béldaganatok a kezdeti stádiumban kellő hatékonysággal gyógyíthatók.

        Ezzel szemben a tapasztalat az, hogy az érintettek csak későn jelentkeznek az egészségügyi intézményekben, akkor, amikor a betegség már előrehaladott állapotba kerül. Ez mintegy 9-10 ezer személyt jelent, és a mi ennél még tragikusabb, ebből az évente jelentkező 9-10 ezer embertömegből kb. a fele nem éri meg a következő évet. És mindezt, azért, mert nem jelentkeztek időben problémájukkal.

        Miért nem fordítanak kellő figyelmet ez irányú egészségükre az emberek?

        Egyszerűen az emberi butaság a fő ok.

        A székletürítés témában, a családban, kisgyermekkorban kimerül a beszélgetés azzal, hogy megszidják a kisgyereket, hogy fújj de büdös vagy, már megint bekakiltál. Ezzel biztosan nem segítik a gyerek életét. A székletürítés témáját tabuként kezeli a család, később bölcsődésként majd óvodás korban sem beszélnek vele őszintén a témáról. Nemcsak otthon, hanem ezekben az intézményekben sem.

        Az iskolában mit tanulnak a gyerekek a biológia órán? Leegyszerűsítve a kérdést, a bibéről meg a porzóról. De egy árva szó sincs a székletürítésről. Ha megemlíti is a tanár, a tanóra enyhén szólva kacagással telik, drámaibban szólva „vihogással”. A továbbiakban kétszer is meggondolja a magát a tanár, hogy egyáltalán szóba hozza-e a kérdést. És ez csak egy téma a sok kerülendő téma között. Ez az a téma, amiről nem illik beszélni, és ameddig az van köztudatban, hogy nem illik, nem szabad róla beszélni, ne is várjunk előrelépést a bélbetegségek megismerésében.

        Miért nem beszélünk róla?

        Még egyszer mondom, az emberi butaság a fő ok. Bizonyára megtörtént már mindenkivel, bevásárolni volt valamelyik bevásárlóközpontba, és ott látta, hogy mások WC papírt vásárolnak nagyobb kiszerelésben. Önkéntelenül mintegy tudat alatt mi jut eszébe róla? Biztosan nem az, hogy ennek az embernek rendben van széklete, nagy valószínűséggel valami trágárnak nevezhető ténykedés jut eszébe. És ez a nagy baj, nem tudjuk helyén kezelni a témát, és ha beszélünk is róla azt trágárul tesszük.

        Ha érezzük, hogy baj van, fel kellene keresni az orvost. De előjön a szégyenérzetünk, pedig tudjuk, hogy az orvos nagyon sok beteget látott már praxisa során. Tudjuk, hogy menni kéne, de halogatjuk az orvoshoz fordulást. Nem is gondolunk rá, életkilátásainkat csökkentjük ezzel a „Pató Pál” viselkedéssel. Az orvoshoz fordulással egy sor vizsgálat elé nézünk. Valljuk meg őszintén ezek a vizsgálatok nem tartoznak a kellemes vizsgálatok sorába. Kellemetlenek, de igenis túlélhetők, és ha ez kell a túléléshez, akkor elviselhetők.

        Leegyszerűsítve, (a teljesség igénye nélkül elmondva) ha diagnózis egyértelmű, és daganat van a bélrendszeren és a beteg operálható, jöhet a műtét. Egy nagyon nagy, több órán át tartó, hatalmas orvosi stábot igénylő beavatkozás. Aminek a következménye többesélyes. Tételezzük fel, sikerül a daganat teljes mértékű eltávolítása. Lehetséges következménye, hogy biztosítani lehet a műtét után is a bélrendszer folyamatosságát. Talán ez az eset a legegyszerűbb, de szükség lehet a továbbiakban sugárkezelésre, illetve kemoterápiás kezelésre is. Másik eset, amikor az operáló orvos a legnagyobb jóindulat mellett sem tudja megóvni a végbél záróizmát, kénytelen a vastagbél már ép szakaszát a beteg hasfalára kivezetni. Ebben az esetben sztóma kialakítása történik, a továbbiakban, a műtött beteg ezen a mesterségesen kialakított nyíláson keresztül végzi a széklete ürítését.

        És itt jutottunk vissza a címben szereplő kérdés megválaszolásához: „Tudom, kis unokám, hogy nem szabad „pufizni” a terített asztal mellett, csak betartani nem tudom”. Miért? Mert a sztóma nem rendelkezik záróizomzattal, a bélgázok és a széklet akadálytalanul, a sztómaviselő személy akaratától függetlenül távozik a szervezetéből, a sztómaviselő semmit nem tud tenni azért, hogy ez a nem kívánatos tevékenység ne történjen meg. Ez a tehetetlenségi érzés a sztómás állapot legtragikusabb pontja.

        Felmerülhet a kérdés: miért tartottam fontosnak az előbbiek leírását?

        Azért, mert március hónap a vastagbél daganatok elleni harc hónapja. Ez a hónap arra figyelmeztet, hogy figyeljünk egészségünkre, legfőképpen a megelőzésre. Mert az időben orvoshoz fordulás meg tud akadályozni egy csomó kellemetlenséget az életünk további részében. És elkerüljük azt a kellemetlenséget is, hogy unokánk számon kérje tőlünk azt, amit mi is szerettünk volna elkerülni, de halogatásunk miatt nagy árat fizetünk érte.

        Károly

        Küldje el Ön is történetét!