Séta a szabadban

Úgy néz ki megérkezett a vénasszonyok nyara! Ezt az alkalmat kihasználva, Ágicával mi is útra keltünk. Ez idáig csak egyszer voltunk a levegőn, mikor még a hőmérő higanyfoka a 30 fokot környékezte. Akkor voltunk három hetesek. Aztán beköszöntött a hirtelen hideg, és féltettem a kis csajt, hogy megfázik, ezért nem vittük le. Három hetesen is, inkább csak az unszolásnak engedtünk, azért mentünk le. Alig tudtam eldönteni, milyen ruhát adjak Ágicára, hogy ne fázzon, de melege sem legyen. Végül a tipegőre adtam egy kis kocsi kabátot, egy vékony pamutsapkát, egy takarót. Így indultunk a játszótérre. A fiúk ( Tomcsi és apa) már lent voltak, csúszdáztak. Apa szaladt fel értünk, segített levinni a babakocsit. Tudjátok, vettünk egy másikat, egy nagyobbat, ami jobban téliesíthető. Jó vásárt csináltunk vele, csak ez sajna nem bolygó kerekes, szóval nehezebb vele közlekedni. (erre most jöttünk rá - utólag)

Odalent úgy körbekaptak a kíváncsi anyukák, mint a keselyűk a friss húst. Egyik kérdés érkezett a másik után, mindenki gratulált nekünk, jó egészséget kívántak. Dicsérték Ágicát, milyen formás, gyönyörű kislány! A boldogságtól teljesen kipirultunk. Tomcsi ott feszített a babakocsi mellett, és büszkén mutogatta a kishúgát. Természetesen, ha valaki nagyon közel merészkedett a kocsihoz, akkor eltolta onnan, és hanggal is jelezte azt. Sokan kérdezték, hogy Tomcsi mit szól a kishúgához, és hogyan viselkedik? Milyen baba Ágica? Hitetlenkedve hallgatták, hogy Ágica eszik, és alszik, Tomcsi pedig imádja a testvérét: bújik hozzá és simogatja. Már-már én is kezdem elhinni, hogy mázlisták vagyunk! Két egészséges, csodálatos gyermekünk van!

Két hét után, tegnap mentünk le először, mert melegedett az idő. Előtte pár nap a teraszra tettük ki Ágicát, hogy szokja az időjárást. Nagyon jót aludt kint.

Most nem olyan könnyedén öltöztettem, mint a múltkor: a kiskabáton kívül ráadtam egy overállt - zsák formában, betakartam egy meleg, puha pléddel, egy vastag sapka és indultunk sétálni. Délelőtt 11 órakor mentünk le, a nap verőfényesen sütött. Tomcsi mamával már javában játszott, mikor csatlakoztunk hozzájuk. Levittem a testvér fellépőt is, amit nagy nehezen sikerült beszereznünk. - Először újakat néztünk, de azok olyan árakon szerepeltek, hogy a használt mellett döntöttünk. Azt is a neten, újságban, bababizományiban keresgéltünk, de sehol semmi. Közölték, hogy ha beadnak egyet, azt szinte azonnal el is viszik. Végül is anyósom ismerősének az ismerősének volt, és nekünk adta. Újabb MÁZLI! - Tomcsi már fent a lakásban kipróbálta, ráállt és kapaszkodott, pedig senki nem mutatta meg neki, hogyan kell, és mi is az tulajdonképpen. Az utcán pedig egyenesen élvezte az utaztatást. Egy hatalmasat sétáltunk, Ágica végig aludt. Úgy gondoltam, míg alszik, nem hozom fel. A lábam már fájt a hosszú gyaloglástól...valószínű elszoktam tőle.

Remélem a jó idő még sokáig tart, és sokszor kihasználhatjuk az évszak szépségét.