• Alkoholfogyasztás - A szülői engedékenység következményei

        Szerző:
        WEBBeteg

        Liberális szülők gyakran megengedik, hogy kamasz gyerekeik alkoholt fogyasszanak, ezzel azonban kiteszik őket annak, hogy később problémáik lesznek az itallal.

        Főleg középosztálybeli szülőkre jellemző annak megengedése, hogy tizenéves gyermekeik felhajtsanak egy-egy pohár bort vagy sört, mivel remélik, így elvész számukra a „tiltott gyümölcs” izgalma. Sokan vélik úgy, hogy ezáltal megtanítható a fiataloknak a felelősségteljes alkoholfogyasztás.

        Egy új tanulmány szerint azonban a jó szándék könnyen a visszájára sülhet el, mivel az ilyesmi inkább összezavarja a gyerekeket.

        Hirdetések

        A kutatás szerint azok a fiatalok, akik néha szülői engedéllyel isznak, összességében több szeszt fogyasztanak, mint azok a társaik, akik családjában ez nem szokás, és nagyobb eséllyel isszák magukat eszméletlenre, vagy keverednek alkoholos állapotban verekedésbe is. A melbourne-i Ifjúsági Egészségügyi központ, és az amerikai Társadalmi Fejlődéskutató Intézet vizsgálatába 1 900 12-13 éves gyereket vontak be, akiket két éven keresztül követtek nyomon.

        A tinik leggyakoribb egészségügyi őrültségei


        Tetkó, piercing, hajfestés- mindezek sok szülő számára fejfájást okozó tini őrületek, melyről nehéz a lázadó kamasszal higgadtan beszélni. Az alábbiakban felsoroljuk a leggyakoribb tini-mániákat, illetve tippeket adunk, hogyan lehetne lebeszélni róluk csemeténket. A tinik leggyakoribb egészségügyi őrültségei>>

        A szülői engedékenység következményei

        A két országban jellemző hozzáállás különbségét mutatja, hogy míg a kutatás kezdetén ausztrál gyerekek 67 százaléka vallotta, hogy szokott a szülei beleegyezésével alkoholt fogyasztani, addig az amerikaiaknak csak 35 százaléka számolt be ilyesmiről. Egy évvel később az előbbiek 36, az utóbbiak 21 százaléka tapasztalt olyat, hogy nem tudta abbahagyni az ivást, hogy ájulásig itta magát, vagy hogy verekedésbe keveredett.

        A kutatók ebből arra következtettek, hogy a szülői engedékenység valójában csak még több alkoholfogyasztásra bátorítja a fiatalokat. A Journal of Studies on Alcohol and Drugs című lapban megjelent tanulmány kiemeli, hogy a jelenség országtól függetlenül a liberálisabb álláspontot képviselő szülők gyerekeinél volt megfigyelhető.

        Az alkohol ne legyen könnyen hozzáférhető!

        Egy hasonló holland kutatás arra az eredményre jutott, hogy nem a szülők tulajdonképpeni alkoholfogyasztása, hanem az otthonukban megtalálható szeszes italok mennyisége befolyásolja a kamaszokat az ivási szokások kialakulásában.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt!

        Az ugyanebben a lapban megjelent tanulmány azt javasolja a szülőknek, hogy az alkoholt tartsák a gyerekek számára elérhetetlen helyen, és ha nem szeretnék őket teljesen eltiltani az italtól, akkor is szigorú szabályokat állítsanak fel a fogyasztásával kapcsolatban.

        Az angolszász kutatás vezetője, Dr. Barbara McMorris, a Minnesotai Egyetem munkatársa így összegezte az eredményeket: Mindkét kísérlet azt bizonyítja, hogy noha tényleg jelentős a barátok befolyása ebben az életkorban, a családi minta legalább ennyire meghatározó.

        A gyerekeknek nem ivócimborákra van szükségük, hanem szülőkre, akik világos, könnyen értelmezhető elvárásokat támasztanak feléjük.

        Életkorok pszichológiája


        Nem könnyű időszak a kamaszkor sem a gyereknek, sem a szülőknek és a környezetnek. A korábban még kedves és mindig szófogadó, gyakran még megijedő kisgyermek a testi és lelki változások következtében akaratának erejét kezdi próbálgatni, és képes akár minden ellen lázadni. A kamaszkor>>

        (Medipress)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Diabétesz, inkontinencia

        B. M., szakfordító

        Összefüggés van a hólyag működészavara és a cukorbetegség között.

        Az elhízás veszélyesebb a májra, mint a mértékletes alkoholfogyasztás

        Aki azt gondolja, csak a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás jelent veszélyt a májra, az téved. Ugyanis az elhízás és az inzulin-rezisztencia ebből a szempontból sokkal inkább veszélyezteti a májat, mint korábban gondolták.

        Az alkohol az elbutulás legfontosabb kockázati tényezője

        A túlzott alkoholfogyasztás a legfontosabb megelőzhető kockázati tényező a demencia, vagyis az elbutulás minden típusának kialakulásában - állapította meg a témában eddig készült legnagyobb kutatás.

        Az alkoholfogyasztás veszélyei

        A huzamosabb időn keresztül fennálló, rendszeres alkoholfogyasztás súlyos károsodásokat okoz az egyén fizikai, pszichés állapotában, a közösségi életében, a tágabb környezet szociális-társadalmi jellemzőiben.

        Sokan kerülnek kórházba szilveszterkor az alkohol miatt

        Szilveszterkor kiugróan magas szerepet játszik a betegek kórházba kerülésénél az alkohol. Erről Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában beszélt.

        A mellrák rizikófaktorai

        A mellrák kialakulása több tényezőre vezethető vissza, konkrét külső hatáshoz nem köthető. A mellrák nem lehet egy bizonyos életforma következménye. Ez azonban sajnos fordítva is igaz: a rendkívül egészségtudatos életvitel sem akadályozhatja meg kialakulását. Bárkinél előfordulhat.

        A sörfogyasztás hatásai - Mik a tudományos bizonyítékok?

        Az erjesztett italok mértékkel való fogyasztásának ősidők óta mindenféle egészségre előnyös hatásokat tulajdonítunk - többnyire minden tudományos megalapozottság nélkül. Arra van bőséges bizonyíték, hogy az iszákosság vagy nagy mennyiségű alkoholos ital elfogyasztása káros az egészségre és a munkára, azonban vannak olyan adatok is, amelyek szerint a kis mennyiségű ital - például vörösbor - rendszeres fogyasztásának vannak jótékony hatásai. Kevesebbet tudunk a sörről. Az alábbiakban ezt az italt nézzük meg közelebbről a tudományos vizsgálatok szemszögéből.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA