• A gerincferdülés terápiája orvosi gyógymasszázs kezeléssel

        A scoliosis napjainkban még mindig elterjedt mozgásszervi rendellenesség, a genetikai okok mellett kialakulhat helytelen életviteli szokásokból és az ebből fakadó tartáshibákból adódóan. A rendszeres testmozgás, tornáztatás hiánya nagyfokú kockázatot jelent mindnyájunk számára. A gerincferdülés kialakulása többnyire az egyoldalúan leterhelt munkavégzés (pl. ülő vagy álló) következményeként számolható el.

        A gerincoszlop rendellenességei, mint a scoliosis is, megelőzhetők lennének

        A gerincoszlop öt fő szakaszból tevődik össze, mindegyiknek megvan a maga feladata, melyek együtt teszik stabillá gerincünket. Gerincoszlopunk harminchárom csigolyának nevezett csontból épül fel, ezek közül, ha valamelyik rendellenesen fejlődik ki, a helytelen testtartásból adódóan, akkor az megbonthatja gerincünk stabilitását és az egészséges gerincgörbületeket.

        A csigolya közti porckorongok a gerincoszlop hosszának körülbelül egynegyedét teszik ki. Ezek a korongok rugalmasak, és a nap folyamán összenyomódnak, ekképp este, amikor lefekszünk, néhány centiméterrel alacsonyabbak vagyunk, mint reggel, amikor felkelünk. A porckorongok sokféle mozgást tesznek lehetővé, a gerincoszlop pedig természetes rezgéscsillapítóként óvja a csigolyákat a fölösleges nyomástól.

        A gerinc formájának kialakulása

        A magzat gerincoszlopa egyetlen görbületet alkot a mellkasi és az ágyéki szakaszon. A többi görbület akkor alakul ki, amikor a csecsemő ülni, állni és járni kezd. A nyaki görbület kialakulása, akkor kezdődik meg, amikor a csecsemő tartani kezdi a fejét. Az ember fejlődése során megfeledkezik testének funkcionalitásáról, miképpen azt mozgatásra, mozgásra lett megtervezve. Az idő előrehaladtával egyre jobban háttérbe szorul a változatos és rendszeres testmozgás, ennek pedig előrelátható következménye a gerincproblémák megjelenése. Az iskolapad elviségét követve károsítjuk gerincünket, és mellette szervezetünk egészét. A munkahelyek szélsőséges elvárásai által intenzív ülő vagy álló munkára ítéljük testünket, amik szintén a panaszok megjelenését segítik elő.

        Miskolctapolca Barlangfürdő Aquaterápia

        Mindezek mellett a kimerültség megalapozza, hogy az emberek nem képesek heti rendszerességgel tornázni, mozogni változatosan, hogy felfrissítsék testüket. Ebbe beleragadva halad az ember, a társadalom a fájdalmas öregkor felé, ami rendkívül megnehezíti és boldogtalanná teszi a nyugdíjas éveket. Tehát minél hamarabb változtatunk a helytelen, monoton életviteli szokásainkon, annál kevésbé leszünk kimerültek és betegek. Az erőnlét megalapozása egy életre szól, állandó foglalkozást igényel testünk.

        Az időskor számos mozgásszervi megbetegedést hordozhat magában, mindemellett, ha elhanyagoljuk testünk igényeit, akkor az többszörösen hat ki az egészségünk károsodására. Öregedés során a porckorongok elvékonyodnak, s ez is közrejátszik abban, hogy az idősödő ember testmagassága csökken.

        Mit tehetünk gerincünk egészsége érdekében?

        A csigolyákat megtartó és összekötő izomrendszert erősíteni kell. Általában az emberek döntő százaléka egyoldalas, vagyis csak jobb vagy csak balkezes és lábas. Ebből kifolyólag a hétköznapi tevékenységek szó szerint egyoldalú folyamatok sorozatai. Emiatt az izomrendszerek is kevésbé fejlődnek ki szimmetrikusan. Megbomlik az izmok kiegyensúlyozó képességének erőssége, emiatt a csigolyákra húzó vagy toló erő hat ki. Hosszútávon mindez komolyabb gerincferdüléshez vezet.

        Bővebben A gerincferdülésről részletesen

        Fontos, hogy járjunk rendszeresen szűrővizsgálatokra (ortopéd szakorvoshoz), hogy minél hamarabb felismerhető legyen az elváltozás. Ha már kialakult a probléma, akkor az rendszeres orvosi gyógymasszázst és gyógytornát igényel. Orvosi gyógymasszázsnak köszönhetően kiegyenlíthető az izomtónus, általa korrigálódik a gerincoszlop. A kezelések gyakorisága függ az állapot súlyosságától és az életkortól.

        Miskolctapolca Barlangfürdő Aquaterápia

        Gyógymasszázs kezelések alatt javítjuk az izom idegfunkciót a gerinc mentén, ezzel javítjuk az izmok vérkeringését, oldjuk az izomerősséget, csomósodást, kötöttséget. Ettől az ízületek felszabadulnak a nyomás alól, ami által korrigálódnak a csigolyák. A kezelések alatt passzív és aktív tornáztatást és nyújtást hajtunk végre a páciensen, ezzel is elősegítve az izmok együttes fejlődését. Heti rendszerességgel alkalmazva a gerincferdülésből adódó fájdalmak és ízületi problémák orvosolhatóak.

        Előfordulhat, hogy az állapot már annyira előrehaladott, hogy az orvosi gyógymasszázs kezelés és a gyógytorna egy élethosszig tartó szükséglet a betegnek. Számos esetben alkalmaznak fűzőt a betegen, illetve súlyosabb esetekben gerincműtét is felmerülhet a terápia részeként.

        Miskolctapolca Barlangfürdő

        A Miskolctapolca Barlangfürdő gyógyászati részlege a Barlang Aquaterápia a tradicionális népi gyógyászat és a modern technológia ötvözetével – orvosi javaslatra, vagy egyéni igény szerint – gyógyítja és enyhíti a mozgásszervi panaszokat.

        Bővebb információért keresse fel honlapunkat: www.barlangfurdo.hu/aquaterapia

        Farkas LehelForrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Farkas Lehel, okleveles gyógymasszőr

         

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Ételintolerancia teszt

        Prediag Kft.

        Panaszait egy ételfehérjével szemben kialakult intolerancia is okozhatja! (x)

        Diabéteszes lábszárfekély

        Dr. Arnold Dénes Arnold

        Apró sebből nagy probléma. Kihez forduljon a cukorbeteg, ha lábszárfekéllyel küzd?

        Gerincferdülés, lúdtalp és egyéb...

        Vannak olyan ortopédiai rendellenességek, amelyek gyakrabban fordulnak elő gyermekkorban. Ezek egy része megelőzhető, illetve kialakulásuk...

        A gerincferdülés (scoliosis) tünetei és...

        A gerincferdülés (scoliosis) a gerincoszlop kóros oldalirányú elgörbülése, melyet a csigolyák egymáson való elmozdulása, elcsavarodása...

        Testtartásjavítás magyar módra: fiatalok...

        Tizedikes tanulók közös ötlete valósulhatott meg tavaly, és már a nemzetközi piacot is bevették. A társadalom legnagyobb részét, főként...

        Gyógyítható-e a gerincferdülés?

        A gerincferdülés a gerinc oldalirányú elhajlását jelenti, amelynek alapvetően két típusát különböztetjük meg.

        Mi a foglalkozásod? Megmondom, hogy mi a...

        Bizonyos foglalkozások erőteljesen hajlamosítanak egyes mozgásszervi problémákra, betegségekre. Sorozatunk második részében a különféle...

        Veleszületett ferdenyak (congenitalis...

        A ferdenyak, vagy ahogy orvosi nyelven hívják congenitalis torticollis, a csípőficam és dongaláb után a harmadik leggyakrabban előforduló...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA