• Életmód: Jelentősen csökkenthető a mellrák kockázata!

        Szerző:
        WEBBeteg

        A mellrák a nőket érintő második leggyakoribb daganatos megbetegedés a bőrrák után. 100 nő közül körülbelül 15-nek van hajlama erre a betegségre. Éppen ezért nagyon fontos tudatában lennünk annak, hogyan csökkenthetjük a kockázatát - tájékoztat dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! program kidolgozója.

        A mellrák megelőzése: Az életmód három pillére

        Mit kell tudni az emlő önvizsgálatáról?

        Az emlő havonkénti önvizsgálatát 20 év felett minden nőnek ajánlott elvégezni, mégpedig a menstruáció utáni héten. Bővebben az emlő önvizsgálatáról

        Attól függetlenül, hogy volt-e a családban mellrákos beteg vagy sem, van néhány olyan életmódbeli tényező, amellyel csökkenthetjük a mellrák rizikóját. Ezek pedig a rendszeres mozgás, a testsúlykontroll és a visszafogott alkoholfogyasztás – áll a New York-i University of Rochester Medical Center tanulmányában. A kutatók 85 ezer, menopauzán átesett nőt vontak be a vizsgálatokba, amelyekben az összefüggéseket térképezték fel.

        Fontos, hogy a nők tudják: a családban öröklődő hajlamot rettenetesen felerősítik az egészségtelen életmódbeli szokások. Persze nehéz pontosan megbecsülni, milyen mértékben hat egy személyre a genetika, a környezet és az életmód, de azt a tanulmányunk is bizonyította, hogy az egészségesebb életet élő nők még akkor is védettebbek, ha a mellráknak van családi előzménye – nyilatkozta a kutatás egyik vezetője.

        Elengedhetetetlen a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel mindenki számára, függetlenül attól, hogy egészséges életmódot folytat-e vagy sem!

        Hirdetések

        A rizikó csökkenthető

        Mit tehet a megelőzés érdekében?

        A megelőzés egyik legfontosabb eleme a mammográfiás szűrővizsgálaton való rendszeres részvétel. Hazánkban a rendszer 2001 óta működik, jól kidolgozott, a veszélyeztetett korba tartozó nők postai úton kapnak értesítés a vizsgálat esedékességéről. Ezt egészíti ki a havonkénti önvizsgálat, amit minden 20 év feletti nőnek érdemes elvégeznie.

        Egy 1993-ban indult tanulmánysorozatban, olyan 50 és 79 év közti nőket követtek nyomon, akiknek a családjában korábban nem volt 45 év alatti mellrákos megbetegedés. A többieket éppen azért nem vonták be a kutatásba, mert azt szerették volna látni, hogy csupán a táplálkozás, a mozgás és az alkoholfogyasztás milyen hatással van a mellrák kialakulására.

        Ezek után két csoportra osztották a résztvevőket: olyanokra, akiknek a családjában volt 45 év felett kialakuló mellrák, és akiknek nem. Ezek után különböző kisebb csoportokat alkottak, aszerint, ki mennyire tartotta be a szakemberek által tett életmódbeli ajánlásokat.

        Az ajánlások így szóltak:

        • Legalább 20 perc közepesen intenzív testmozgás, a hét minimum öt napján.
        • Normális testsúly.
        • Legfeljebb egy adag alkohol naponta (nőknél ez kb. 1 deci bor).

        Miután 5,4 évig követték a résztvevőket, a következő megállapításokra jutottak:

        • Azoknál a nőknél, akiknek a családjában volt 45 év felett kialakult mellrák, de teljesen betartották az életmódprogramot, 1000 nőből 5,94-nél fedeztek fel rákot évente.
        • Azoknál, akiknél szintén volt családi érintettség, és csak részben tartották be az ajánlásokat, 1000 nő közül 6,97 lett beteg.
        • A családi előzmények nélküli nők közül, akik minden ajánlást betartottak, évente 1000 hölgyből 3,51-nél diagnosztizáltak mellrákot.
        • A családi előzmény nélkül élő, de a programot csak részben követő nők közül, 4,67 betegedett meg évente az 1000-es mintából.
        • Az eredményekből kiderül, hogy a helyes életmód akkor is nagyobb védettségséget ad a mellrák ellen, ha van erre genetikai hajlam és akkor is, ha nincs.
        A mellrák

        Az orvosoknak is ismerniük kell az eredményeket

        A nőknek és az orvosoknak is tudatában kell lenniük azzal, hogyan lehet csökkenteni a betegség kockázatát. Különösen azoknak kell felhívni a figyelmét a rendszeres mozgás, a táplálkozás és a visszafogott alkoholfogyasztás jelentőségére, akiknek a családjában már előfordult ez a daganatos betegség.

        Annak ellenére viszont, hogy leginkább a menopauzán már átesett korosztály a veszélyeztetett, a jóval korábban bevezetett egészséges életmód természetesen növelheti a védettséget. – tette hozzá dr. Babai László.

        (Oxygen Medical)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Életmód és mellrák - Mit felejtsen el?

        A mellrák kialakulásának kockázata csökken azoknál a nőknél, akik nem isznak alkoholt, szabadidejükben sportolnak és odafigyelnek testsúlyukra. Az egészséges életmód pozitív hatásai számokban amerikai kutatók vizsgálatai nyomán fejezhetők ki.

        Az elhízás növeli a daganatok veszélyét

        A fejlett országokban a legaggasztóbb népegészségügyi problémák közé tartozik a daganatos megbetegedések és az elhízás kérdése. Egy kutatás szerint a daganatos megbetegedések közel fele összefüggésbe hozható az elhízással.

        Metabolikus szindróma - Kezelés és megelőzés

        Kisebb táplálékbevitel és több mozgás: ezzel a metabolikus szindróma összes tünete egyszerre javítható, illetve megszüntethető.

        Szűcs Adriána: Sosem fogom feladni és győzni fogok

        Szűcs Adriána fotómodellként dolgozott és dolgozik ma is. 2017 novemberében egy apró csomót fedezett fel a mellében, amiről végül kimutatták, hogy rosszindulatú elváltozás. A 26 éves lányt sokkolta a hír, de az első tagadás után - mert természetesen nem akarta elhinni, hogy ez vele történik - elhatározta, hogy végigcsinálja a kezeléseket és mindent megtesz a gyógyulásáért. Elkezdett blogot írni, amivel másoknak is erőt adott. Jelenleg a kezelések közepénél jár, de a csomók már nem kitapinthatók. Hihetetlen ereje és elszántsága példaértékű és bár azt mondja, sokszor nagyon nehéz a harca, de sosem fogja feladni és győzni fog.

        Okozhat-e mellrákot a melltartó viselése?

        A médiában időről időre szárnyra kap a hír, miszerint a melltartónak szerepe van a mellrák kialakulásában. Sokan nem tudják eldönteni, mi is az igazság, és internetes fórumokon beszélik meg kétségeiket. A legújabb feltevés szerint az éjszaka viselt melltartó a felelős. De vajon ez valóban így van?

        Szívinfarktus - Megbecsülhető a kockázata

        Ha bárki azzal szembesülne, hogy nagy az esélye annak, hogy a következő öt évben szív- és érrendszeri megbetegedés lépjen fel nála, akkor valószínűleg megpróbálna változtatni az életmódján. A kardiológiai kockázatbecslés egyéni és társadalmi jelentőségéről dr. Ádám Zsófia kardiológus beszélt.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.