• Érdekességek a pikkelysömör kezeléséről

        Szerző:
        WEBBeteg

        A pikkelysömör vörös, hámló plakkokkal jelentkező krónikus bőrbetegség. A tünetek a teljes testen előfordulhatnak, de főként a hajas fejbőr, a térd, könyök és körmök érintettek. A kezelés élethosszig tartó odafigyelést igényel, így fontos, hogy a betegek ismerjék a terápiával kapcsolatos tényeket és gyakori tévedéseket.

        A tengervíz nem csodaszer

        A Holt-tenger az a hely, amit a pikkelysömörös betegek Mekkájaként emlegetnek. A valóság azonban az, hogy itt sem önmagában a tengervíz magas sótartalma felel a javulásért. Ez a tévhit valóban sokáig élt a köztudatban, emiatt terjedtek el széles körben a sós tengervíz tartalmú kozmetikumok is. Ma már tudjuk, hogy a gyógyuláshoz a tengervíz mellett a napsugárzás jótékony hatása is szükséges, vagyis a kettő együtt hozhat javulást – magyarázza dr. Garaczi Edina, bőrgyógyász-allergológus. Újabb kutatások azt mutatják, hogy a Holt-tengernél az UV sugárzás speciális összetétele is hozzájárul a tünetek csökkenéséhez. Ebben szerepe van a terület tengerszinthez képest alacsony fekvésének, illetve a tenger feletti páratartalom miatt, itt a direkt UV sugárzás is kisebb. A betegek ezért ezen a területen úgy napozhatnak, mintha árnyékban lennének.

        Óvatosan a napfénnyel!

        A napfény valóban csökkenti a pikkelysömörös panaszokat. A betegek kezelésében gyakran használunk UV fényt, azonban a terápia szigorúan ellenőrzött körülmények mellett, a megfelelő dózist alkalmazva történik. Ha a beteg kifekszik a napra, nem tudhatja, hogy mennyi UV sugárzás éri a bőrét – figyelmeztet a doktornő. Ne feledkezzünk meg ezért a fényvédelemről sem, ha a szabadban tartózkodunk! Ennek elmulasztásával a bőr daganatos megbetegedésének kockázatát is növeljük, ezen kívül pedig már egy enyhébb fokú leégés is a tünetek fokozódásához vezethet. Érdemes szakember tanácsát kérni a termék megválasztásában, léteznek speciális, érzékeny bőrűek számára kifejlesztett készítmények is.

        Hirdetések

        Számít az étrend?

        A pikkelysömör kezelése

        Szakemberek szerint a pikkelysömör nem válogat, minden korosztályt elér. A világon ma mintegy 125 millióan, Magyarországon 140-200 ezren szenvednek pikkelysömörben, ebben a genetikai hátterű krónikus bőrbetegségben. A pikkelysömör kezelése

        Sok betegség megelőzésében és kezelésében az étrend összeállítása valóban fontos szerepet játszik. A pikkelysömör esetében azonban értelmetlen az önsanyargatás, mivel immunmediált betegségről van szó, ezen kívül genetikai hajlam is ismert a háttérben. Szakmailag igazolt módszer nincs arra, hogy létezne olyan speciális diéta, amely egymaga képes lenne megszüntetni a betegség tüneteit. A betegeknek célszerű az általános, egészséges étkezésre vonatkozó szabályokat követni, melynek fő irányvonalai: a finomított gabonafélék, cukrok és a mesterséges összetételű táplálékok fogyasztásának kerülése.

        A sport és a pihenés jót tesz

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A pszichés tényezők orvosilag is igazoltan fontos szerepet játszanak a tünetek súlyosbodásában. A stressz provokáló szerepe is közismert. A mindennapokban stresszkezelő technikák alkalmazásával és rendszeres sportolással csökkenthetjük a negatív érzelmek káros hatásait. Heti három alkalommal végzett 30-60 perces, közepes intenzitású séta, kerékpározás, vagy úszás kimondottan előnyös lehet. Ha lehetőségünk van rá, érdemes bizonyos időközönként hosszabb-rövidebb pihenőket is beiktatnunk, például a gyógyfürdőkben eltöltött kikapcsolódás nyugtató hatása, a délutáni órákban óvatos napozással kiegészülve szintén kedvezően befolyásolja a tüneteket.

        (Budai Allergiaközpont - Dr. Garaczi Edina, bőrgyógyász-allergológus)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Vírusos tüdőgyulladás

        Dr. Felszeghy Enikő

        Hogyan kezelhető? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Inkontinencia teszt

        WEBBeteg

        Válaszoljon a kérdésekre, és derítse ki, hogy mennyire komoly a probléma!

        A pikkelysömör fénykezelése

        A pikkelysömör, vagyis a psoriasis kezelésénél a cél a pikkelyek leválasztása, a gyulladásos folyamat csökkentése, a hámsejtek érési...

        A csuklóízület betegségei

        Mivel kezünket a mindennapi tevékenységekhez (pl. házimunka, evés, személyes higiénia, írás) rengeteget használjuk, így nem véletlen...

        Az arthritis psoriatica

        Az arthritis psoriatica (AP) egy krónikus szisztémás gyulladásos reumatológiai megbetegedés, melyben az ízületek gyulladása (arthritis) a...

        Felfedezték az atópiás dermatitisz és a...

        Müncheni tudósoknak sikerült felfedezniük az atópiás dermatitisz és a pikkelysömör (pszoriázis) okát. Mindkét betegség közös...

        A pikkelysömör tünetei

        A pikkelysömör (psoriasis) betegségben szenvedők számára sajnos jelenleg még nem létezik végleges gyógyulást elérő szer vagy eljárás...

        Psoriasis a körmön

        A pikkelysömörre (psoriasis) jellemző tipikus tünetek mellett sok psoriasisos betegnél köröm psoriasis is jelentkezik. A körmök foltos...

        A bőrgomba diagnosztizálása, kezelése...

        Az emberek többségének életében legalább egyszer gondot okoz a bőr gombás megbetegedése. Ha már kialakult a probléma, több lehetőség is...

        A pattanásos, zsíros, aknés bőr...

        Az akne, amely a zsíros bőrön kialakuló pattanásokat jelenti, nagyon gyakori betegség. Kialakulásában több tényező együttesen vesz...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA